A főállomás és a belváros között X1 jelzésű pótlóbusz fog közlekedni.
A villamos eleje összeroncsolódott, az épület homlokzata és a földszinti üzlethelyiség is megrongálódott.
A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Egy fiatalember akkor akart átmenni a síneken, amikor a megállóhoz közelített egy villamos...
A villamost a tervek szerint 2025 tavaszától helyezik üzembe.
A világ első, kötött pályán közlekedő LEGO-villamosát mutatták be szerdán Budapesten.
Mindössze hét megállónyi villamosvonal, mégis azt ígéri, hogy nagyban megkönnyíti Pozsonyligetfalu lakosainak tömegközlekedését és összeköttetését a belvárossal.
A 25 éves férfi az egyik kocsiszínből kötötte el a villamost.
Az agresszív férfit végül egy harmadik utas teperte le a jármű padlójára.
A sérültet kórházba szállították, állapota válságos.
A miskolci adventi villamos harmadjára is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet.
Egy Mercedes Vito típusú kisbusz ütközött össze a 37-es villamossal Budapesten a X. kerületi Maglódi úton kedden.
Három és fél hónap elteltével ismét közlekednek Kassán azok a Vario LF2 Plus típusú villamosok, amelyeket ideiglenesen kivontak a forgalomból, mert rövid időn belül két ilyen járműnél is komoly műszaki meghibásodás lépett fel.
A metró helyett villamos közlekedik majd a városközpont és Pozsonyligetfalu között.
A cseh MHD86.cz magazin tette közé Európa legszebb adventi villamosáról szóló szavazás eredményeit. Az ankét első öt helyezettjéből három villamos Magyarországon található, ahogy a győztes adventi villamos is, amely titulust Miskolc városa nyerte el.