Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Ha júliusban parlamenti választás lenne, a Smer-SD nyerne, második lenne a Progresívne Slovensko, harmadik a Hlas-SD.
A szerdai szavazással véget ért a jelenlegi megbízatási ciklus utolsó rendes parlamenti ülésszaka.
A politikai pártoknak és mozgalmaknak ezen a héten le kell adniuk a jelöltlistájukat a szeptemberi előrehozott választásra.
Bejelentette pártja győzelmét Kiriákosz Micotákisz volt kormányfő a vasárnap Görögországban megtartott, előrehozott parlamenti választásokon.
Boris Kollár (Sme rodina) házelnöknek meggyőződése, hogy szabad, demokratikus és tisztességes lesz a szeptemberi parlamenti választás.
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Heger sajnálja, hogy elutasították ezt az ajánlatot.
Amennyiben Erdogan meg tudja őrizni az abszolút többséget, az elnökválasztás az első fordulóban véget ér.
Ha februárban és március elején parlamenti választás lett volna, akkor a Smer-SD győzött volna – a szavazatok 19,5 százalékával.
Az elnök szerint kisebbségi helyzetükben a közösség támogató, aktív fellépésére nagy szükség van.
Észtország volt az első állam, amely lehetővé tette az internetes szavazást a választásokon.
Érvénytelen az önkormányzati választás eredménye Alsószemeréden.
Az ellenzéki SaS párt április 22-én tarja országos kongresszusát, erősítette meg a párt elnöke, Richard Sulík, aki egyúttal azt is bejelentette, a következő négy évre újra megpályázza az elnöki posztot.
Az államfő továbbra is júniusi választást szorgalmaz, de elfogadja a szeptemberit is.
A parlament elnöke ragaszkodik az előrehozott választáshoz. Fico Pellegrinivel kormányozna legszívesebben.
Az első ilyen megmérettetés volt Rishi Sunak miniszterelnök kormányának hivatalba lépése óta.
Az Adásidő vendége ezúttal Sikula Gábor, a Tandem polgári társulás munkatársa volt.
Karins kormánya legfőbb feladatának az átfogó gazdasági átalakítást nevezte.
A Fehér Ház szerint nem lesz ismert a választások összes győztese még néhány napig.
Az exit pollok szerint a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali-vallásos tömb győzelmével végződött Izraelben a 3,5 éven belül ötödször tartott parlamenti választás.
A független jelöltek szerepeltek a legjobban az önkormányzati választásokon, a polgármesteri posztok 46,5%-át szerezték meg, összesen 1349 településen lesz független polgármester a következő négy évben.
Matteo Salvini, a Liga vezetője maradását, a Demokrata Párt főtitkára pedig távozását jelentette be.
Mint mondta, meg kell várni, pontosan milyen összetételű lesz az új kormány és mi szerepel majd a programjában.
Az eredmények azt mutatják, hogy a jobboldali blokknak nagy többsége lesz a parlament mindkét házában.