Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Nem minden bolt lesz zárva az ünnepek alatt.
A világjárvány óta veszteséges éveket zárnak, ezért kivonulhat a szlovákiai piacról az ismert cipőmárka.
Ahogy a Tesco ignorálja az itt élő magyarokat és a sajtót is, mi, magyarok is ignoráljuk vissza az üzletet úgy, hogy nem vásárlunk ott addig, amíg nem jelennek meg újra a bevásárlóközpontban a magyar nyelvű feliratok, tájékoztatások.
A bíróság már szeptemberben azonnali hatállyal felfüggesztette Spears apja, Jamie 2008 óta érvényben lévő felügyeleti jogát lánya pénzügyei felett.
Országszerte a bevásárlóközpontokra összpontosított a rendőrség a járványügyi előírások szigorított ellenőrzésének első két napján.
Isten hozta a kedves vevőt!
Az első mélygarázs is itt található a gömöri városban, s a megnyitást követő hónapokban ingyenesen használható.
A pozsonyi Prior áruházat 1968. november 20-án nyitották meg az akkori Kijevi téren (ma Kő tér).
Nem szégyellem bevallani, szeretem a Háda- boltokat. Kitűnő kikapcsolódási forma, igazi fegyvertény, ha az ember jó minőségű használtruhák között kutatva talál egy szép, egyéniségéhez illő darabot.
Sok milliárd eurót kitevő üzletkötések.
Üzletet intézni Křetínskýnek és társainak a J&T-ből.