Szombaton 4044 személy lépte át a szlovák-ukrán határt – közölte a Belügyminisztérium.
Ukrajna Védelmi Minisztériuma, és Ukrajna Fegyveres Erői útmutatást adtak ki újságíróknak arról, hogyan kell tudósítani az ukrán fronton történt eseményekről.
Mindenki tudja, hogy van, de senki sem látta, mi az? Például a Herszon környéki déli offenzíva...
Az ukrajnai háború kezdete óta az ukrán gabona fekete-tengeri exportja megbénult, ez az ENSZ Élelmezési Világprogramja szerint mintegy 47 millió ember akut éhezését okozta világszerte.
A NATO főtitkára szerint Oroszország az energiát is fegyverként használja, méghozzá Németország és a többi NATO-tagállam ellen.
Heger szerint Ukrajna Függetlenségének Napján arra is emlékezünk, hogy fél évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök feladta a békét Európában, és a háborút választotta.
Az Ukrajnában idén betakarított gabona mennyisége jócskán elmarad majd a tavalyitól az ország elleni orosz invázió miatt.
Ferenc pápa az ukrajnai háború befejeződéséért imádkozott.
Ma van az ukrán függetlenség napja. Az élet úgy hozta, hogy keleti szomszédunk állami ünnepe egyben a háború első fél évének utolsó napja is.
Ukrajnában szerdán ünneplik, hogy az ország 1991 augusztusában elszakadt a Szovjetuniótól.
Viszonylag sokat lehet olvasni az elmúlt napokban az amerikai HIMARS-ok által orosz célokra mért csapásokról. Valóban csodafegyverről lenne szó?
Az ukrán állampolgárságú Natalja Vovkot gyanúsította meg hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Darija Dugina orosz újságírónő meggyilkolásával.
A kijevi katonai adminisztráció betiltott minden tömegrendezvényt ezen a héten csütörtökig orosz rakétatámadások nagy valószínűségére hivatkozva.
Nagy erőkkel folynak az előkészületek Ukrajna szerte az augusztus 24-ei ünnepségekre. Ez az ukrán függetlenség napja.
A brit hírszerzés szerint Oroszországnak gondot okoz, hogy segédcsapatait a Moszkvához hű ukrajnai szakadár régiókból verbuválja.
Magyarországra 18 ezren, Szlovákiába 3,5 ezren érkeztek vasárnap Ukrajnából.
Három ukrán tengeri kikötőben megkezdték az élelmiszerek berakodását hét hajóra, amelyek 66 500 tonna búzát, kukoricát és napraforgóolajat szállítanak majd.
A cseh hadseregnek a közeljövőben 20 korszerű amerikai helikoptere lesz.
A szatirikus hangvételű eredeti szériában,amely nagy sikert aratott Ukrajnában, Zelenszkij alakította a főhőst.
Szlovákiából 3704 személy lépett Ukrajna területére.