A letartóztatottak között van 16, különböző embercsempész-bandák szervezésével gyanúsított elkövető, és kilencven körözött személyt is megtaláltak.
Összesen hatan haltak meg a lövöldözésben.
A közösségi oldalakon egy felvétel is kering a focistáról, aki azt üvölti telefonja kamerájába, hogy terrorizmussal vádolták meg, miután összevitatkozott egy banánárussal.
Szaíd államfő a miniszterelnök elbocsátásával és a parlament felfüggesztésével teljes körű hatalmat tulajdonított magának.
A Reuters hírügynökség szerint évek óta nem volt ilyen nagy tiltakozó megmozdulás Tunéziában.
Mesisi kormánya akadémikusokból, köztisztviselőkből, üzletemberekből és különböző szakértőkből áll.
A hírek szerint a robbanásban öt rendőr sérült meg.
A balesetben legkevesebb 22 ember életét vesztette és 21-en megsérültek.
A magát pártfüggetlen politikusként jellemző Dzsemlinek most két hónapja van egy koalíciós kormány létrehozására.
Az afrikai országot jelenleg három politikai tömörülés vezeti, a koalíciót azonban egyre több belső ellentét feszíti.
Több ember sérült meg egy hatalmas csütörtöki robbantásban Tunisz belvárosában.
Olaszország már nem kér az újabb menekültekből.