Most ugyan van egy telefonos ígéret – nem a jogbiztonság netovábbja –, hogy a specifikus helyzetben levő kisebbségi iskolákra nem fogják vonatkoztatni az újabb forrásokat megvonó méretszorzót, de...
Drucker megismételte, a Hlas-SD elvárja, hogy azonos mércével mérjék a minisztereket, amikor a leváltásukról születik döntés.
Október végén a szlovák parlament több fontos oktatási törvénymódosítást is elfogadott.
Drucker szerint a legfontosabb az, hogy minden mentőállomás működjön, és úgy véli, Šaškonak nem kell távoznia.
Hamarosan kiderülhet, hogy a diákoknak is, vagy csak a tárcának fontos ez az újítás.
Az oktatási miniszter úgy becsüli, hogy a jövő évben a megtakarítások összege elérheti a 180 millió eurót.
A tervezett optimalizáció okai közé tartoznak a kisebb iskolákba járó tanulók gyengébb eredményei a tesztelések során.
Lapunk hasábjain folyamatosan foglalkozunk az idejétmúlt és igazságtalan rendszerrel, amely az önkormányzatok finanszírozása során előnyben részesíti a magasabban fekvő településeket.
Ádám Zita, az SZMPSZ tiszteletbeli elnöke a Szent Gorazd-aranyérmet, Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója és Szabó Edit szenci óvópedagógus pedig a Szent Gorazd-ezüstérmet vehette át.
Az oktatási minisztérium elkészítette a mesterséges intelligencia felelős felhasználásának tervét a szlovákiai oktatásban.
Valószínűleg heves vita fogja övezni a törvényhozásban az oktatási törvény tervezett módosítását, hiszen már a bejelentést követően is fellángoltak az indulatok. A nyári szünet után újra itt a Nagyító.
Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter szerint mind az egyházi és magániskolák fontos szerepet töltenek be a szlovák oktatási rendszerben és jelentős értékeket alkotnak.
Drucker szavai szerint a minisztérium ezzel a pedagógusokat is védeni kívánja.
Idén sem ússzuk meg újdonságok nélkül.
A Magyar Szövetség konkrét, többlépcsős javaslatot ismertetett az oktatási kerekasztalon.
Figyelmeztetett, ezzel 400, és nem 200 millió eurót blokkolnak.
Az országnak, mint kis államnak egy erős csoportosulás tagjának kell lennie.
A kis alapiskolák a jövőben nagyobb intézményekkel egyesülhetnek, vagy együttműködő hálózatot hozhatnak létre annak érdekében, hogy erősebbé váljanak – jelentette be Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter.
Tomáš Drucker szlovák oktatási miniszter amerikai technológiai cégekkel és a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemmel tárgyalt az AI oktatásban való alkalmazásáról.