Két hegymászó egy amerikai nő és egy nepáli férfi - meghalt egy lavinában a délnyugat-kínai Sisapangma hegyen, a világ egyik legmagasabb hegycsúcsán.
Legkevesebb nyolc ember életét követelte egy lavina Tibetben, többeket még eltűntként tartanak nyilván.
Hszi látogatását úgy időzítették, hogy az egybeesik Tibet kínai megszállásának - Peking olvasatában Tibet "békés felszabadításának" - hetvenedik évfordulójával.
A városháza előtti zászlórúdon 8.00 és 18.00 óra között lengett a – szél által némileg összekuszált – tibeti zászló.
Tordai Bence a Tibetért tartott megmozduláson foglalkozott Weber látogatásával is, szerinte az EPP-csúcsjelöltje kiröhögteti magát.
Hatvan éve, 1959. március 10-én tört ki felkelés Tibetben a kínai megszállás ellen, amelynek bukása után a dalai láma őszentsége menekülésre kényszerült.
Hatvan éve, 1959 márciusában tört ki felkelés Tibetben a kínai megszállás ellen, amelynek bukása után a dalai láma menekülésre kényszerült.
Kína szerint Tibet évszázadok óta hozzá tartozik, és a dalai láma veszélyes szakadár.
A kínai kormányzatnak "realisztikusabb" szemléletmódot kellene alkalmaznia Tibettel szemben - jelentette ki a dalai láma kedden Tokióban, a japán parlament többpárti rendezvényén.