Valószínűleg ő az első európai miniszterelnök, aki a lengyel kormánynak az Alkotmánybírósággal kapcsolatos lépéseiről nyilatkozott.
A törvényhozási referendum a parlamenti vizsgálatokról szóló törvény módosítását érinti, és civil kezdeményezésre írták ki.
A demonstrálók bírálták a szlovén kormány Izrael-politikáját, és egyebek mellett a diplomáciai és gazdasági együttműködés megszakítását, valamint szankciók bevezetését követelték.
Ez a város megőrizte azt a békebeli, a Monarchia idejére jellemző báját, amely inkább emlékeztet egy Alpok alján megbújó,
A referendumot az őszi önkormányzati választásokkal egy időben meg is lehetne tartani.
Erről Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke beszélt hétfőn Ljubljanában.
A szlovén alkotmány szerint, ha a második fordulóban sem választanak miniszterelnök-jelöltet abszolút többséggel, a képviselők 48 órán belül újabb jelöltet állíthatnak, akinek megválasztásához már egyszerű többség is elegendő.
Robert Golob leköszönő miniszterelnök, a Szabadság Mozgalom vezetője jelezte: a jelenlegi politikai helyzetben nem vállalja a kormányalakítás feladatát.
A csoport egyik tagját elsodorta a folyó. A férfi holttestét később a horvát oldalon találták meg.
A 109 évet és 225 napot megélt asszony a muraszombati kórházban hunyt el.
A magyar válogatott aktívan kezdte a találkozót, a mieink kezdeményezőbben léptek pályára és többet is birtokolták a labdát.
Egy-egy mandátumot a magyar és az olasz nemzeti közösség képviselője is szerez.
Az EU ugyanakkor az ukránokkal közreműködve módszeresen beavatkozik a magyar választási kampányba.
A megsérült lány könnyebb sérüléseket szenvedett, kórházba szállították megfigyelésre.
Az eutanáziával egyet nem értők a törvény elfogadását követően több mint 40 ezer aláírás összegyűjtésével kezdeményezték a népszavazás megismétlését.
A baleset után azonnal mentőakció indult.
Szakértők becslése alapján Koper térségében jelenleg 25-30 aktív fészek lehet, és a tengerpart más részein is jelentős állomány alakulhatott ki.
Európa csak akkor lesz versenyképes, ha megtanuljuk félretenni nézeteltéréseinket és önös érdekeinket az unió és minden polgára sikere érdekében
Ha éppen a Balkánon dübörgött a ramazuri, abból általában a szlovének kimaradtak.