Több mint száz országból 25 459-en kérték eddig, hogy külföldről, levélben adhassák le szavazatukat a szeptemberi parlamenti választáson.
Andrej Štančík, a Demokrati politikusa a közösségi oldalán tett bejegyzésében mélységesen elítélte Orbán Viktor tusványosi beszédének azon részét, amelyben kitért a felvidéki magyarok helyzetére.
Zuzana Čaputová államfő az egyik fontos állami intézménynek tartja a rendőrséget, különösen a közelgő választás előtt, ezért annak működését nem veszélyeztetheti a személyi állomány instabilitása.
Az OĽaNO-ból kivált politikusokból álló, Eduard Heger alkotta Demokrati párt azt várja Ódor Lajostól, hogy biztosítsa a rendőrség politikai beavatkozás nélküli működését.
Két hónap után távozik Ivan Šimko a belügyminiszterium éléről.
Az öngyilkosok között a férfiak száma lényegesen magasabb.
A helyiségeket pirotechnikusok vizsgálták át, robbanószert nem találtak.
Júniusban 10,8%-ra mérséklődött az éves infláció, utoljára 2022 márciusában volt ilyen mértékű.
A miniszter azt is hozzátette, az ország védelmének biztosítása nem állhat pusztán abból, hogy elfogadjuk és élvezzük a NATO biztonsági garanciáit.
Nyilvánosságra hozta a belügyminisztérium, milyen biztonsági intézkedésekkel várták Zelenszkij elnököt Pozsonyban.
Minőségi kifogások miatt 21 gyógyszert vontak ki tavaly a szlovák piacról - derül ki az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) 2022-es évre vonatkozó jelentéséből.
A figyelmeztetés 13 és 18 óra között érvényes.
Maroš Žilinka főügyész ellenáll minden nyomásnak és megkérdőjelezésnek, még ha az az Európai Bizottság (EB) oldaláról érkezik is.
Pénteken Szlovákiába érkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Sok eső jöhet, erős széllel.
Az infláció miatt idén a lakosság több mint 30 százaléka biztosan nem megy nyaralni, és sokan még mérlegelik a lehetőségeiket.
Zuzana Čaputová államfő a jövőben még módosíthatja azt a döntését, hogy nem indul a jövő évi államfőválasztáson, például ha gyökeresen megváltozna a politikai helyzet.
Ukrajna katonai támogatásáról, államfőjelöltekről, választásokat követő koalíciókról.
A déli járásokban és az ország középső részén akár 34 Celsius-fok lehet pénteken délután.
Kedden (június 20.) folytatódik a parlament ülése, reggel a gazdasági minisztérium két törvénymódosítása vár a képviselőkre az élelmiszerbiztonságról és a fogyasztóvédelemről.