Itt nincs helye alkunak.
A két diplomata megbeszélte az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatokat, valamint annak szükségességét, hogy véget vessenek az Oroszország és Ukrajna közötti háborúnak.
Éppen mikor hogyan fúj a szél.
Moszkva régóta a NATO bővítését tartja az egyik fő biztonsági fenyegetésnek.
Lavrov jogilag kötelező erejű jegyzőkönyv kidolgozását sürgette a biológiai és toxinfegyverek betiltásáról szóló egyezmény keretében.
Lavrov: a népszavazás megszervezését nem szabad ürügyként felhasználni a harci cselekmények ideiglenes leállítására, az ukrán fegyveres erők újrafegyverkezése céljából.
Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Lavrov elmondta, várja, hogy mi lesz a vége azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket Zelenszkij és az EU-országok vezetői, valamint a Trump-adminisztráció folytatnak az amerikai béketervről.
Lavrov kifejezte reményét, hogy a főként palesztinok lakta Gázai övezetről ott születő összes megállapodás teljesülni fog.
Elutasította a NATO elleni támadási tervekről szóló híreszteléseket, és bírálta a nyugati szankciós politikát.
Putyin teljes mértékben azonosította magát a háborúval. Ez az ő háborúja. Számára csak a "fényes győzelem" jöhet szóba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll a találkozóra Volodmir Zelenszkij ukrán elnökkel, amennyiben a találkozó megfelelően előkészített, de egyelőre nincs tervben ilyen esemény.
Ukrajnának be kellene tartania a világban elfogadott kisebbségi és emberi jogokat.
Egyhamar nem lesz itt csúcstalálkozó a háborúzó felek között.
Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma Kuala Lumpurban találkozott. Eközben mára virradóra is erőteljes rakéta- és dróncsapás érte az ukrán fővárost, melynek civil áldozatai is voltak.
Putyin és Tramp egyetértenek abban, hogy mindent meg kell tenni a tárgyalások folytatásáért."
Oroszország nem hagyja magát becsapni azok által, akik előbb tűzszünetet javasolnak Ukrajnában.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak bejelentette, hogy nem fogják nyilvánosságra hozni a Rijádban több mint 12 órán át folytatott orosz-amerikai megbeszélések eredményeit.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Oroszország nem mérlegeli, hogy beleegyezzen-e európai békefenntartók Ukrajnába küldésébe, mert véleménye szerint ez az ötlet megtévesztés, amely Ukrajna ismételt felfegyverezését segítené elő.