"Lehet, hogy a vénember Biden tényleg úgy döntött, hogy szépen távozik az életből, úgy, hogy magával viszi az emberiség jelentős részét" - reagált Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese is.
Lavrov: Nyugaton most sem törődik senki az ukrajnai orosz és oroszajkú lakosság megsértett jogainak helyreállításával.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Oroszország nem utasítja el a Nyugattal folytatandó párbeszédet, de levonta a következtetéseket a korábbi magatartásból.
Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta: Moszkva nem akar semmiféle eszkalációt.
Lavrov közölte, hogy Oroszország, Irán, Szíria és Törökország hamarosan ismét tanácskozást tart Damaszkusz és Ankara viszonyának rendezése érdekében.
Lavrov kifejtette: "Egyelőre nincs kilátás a vérontás befejezésére.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint nem igaz, hogy nincsnek francia katonai kiképzők Ukrajnában
Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Szijjártó: Magyarország készen áll arra, hogy a jövőben is hozzájáruljon a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem fokozásához
Lavrov szerint az Egyesült Államok megközelítése a Közel-Keleten ugyanolyan destruktív, mint az ukrán kérdésben.
India lakossága 1,4 milliárd fő, Oroszországé 146 millió. A két ország együttes területe 20 385 503 négyzetkilométer, kétszer annyi, mint Európa területe. Kinek lesz jó, ha ezek együtt elkezdenek fegyvert gyártani?
Több mint öt órán át tartó, mintegy négyezer kilométeres repülőút után megérkezett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri szintű tanácskozására Szkopjéba Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Tűzszünetet szeretnének.
Lavrov kijelentette, a konfliktus a harctéren fog megoldódni, ha Kijev és nyugati szövetségesei ragaszkodnak ehhez az állásponthoz.
Lavrov: Ukrajnát éveken át készítették fel arra, hogy önmaga feláldozásával harcoljon Oroszország ellen, és stratégiai vereséget mérjen rá.
Lavrov elmondta, a kijevi rezsim közvetlenül és azonnal elutasította Kína, Brazília és az afrikai országok által javasolt békekezdeményezésekről szóló tárgyalások lehetőségét.
Egyelőre semmi jele annak, hogy ez az álláspont megváltozna.
Rövid megbeszélést folytatott Blinken és Lavrov a G20 újdelhi csúcstalálkozóján.
Lavrov álláspontja szerint Európa biztonságát teljesen alárendelték az Egyesült Államokénak.