A nő megsértette a 2017-es regionális törvényt, amely tiltja a homok, a kavicsok és a kagylók engedély nélküli „elszállítását és értékesítését” Szardínia strandjairól.
Egyenesen egy horrorfilmből vett jelenet volt, amely sokkolta a nyomozókat. Halott édesanyját rejtette el a fagyasztóban, hogy zsebre tegye a nyugdíját”
Több tűzvész is kitört vasárnap az olaszországi Szardínia szigetén.
Mont'e Prama területén a pandémia okozta két év szünet után április 4-án indult újra az ásatási munka: a régészek szerint "kincsesbányáról" van szó.
Olaszországban bevezették a Szicíliára és Szardíniára érkező turisták szigorúbb ellenőrzését, mert az idegenforgalom újraindulásával romlottak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos mutatók, és ismét városokat kellett lezárni.
Az egészségügyi hatóságok azonban hangsúlyozták, hogy a korlátozások jelentős enyhítése nem jelent járványmentességet és nem csinálhat mindenki azt, amit akar, elővigyázatosság nélkül.
A RAI közszolgálati televízió arról számolt be, hogy 800 hektárt fenyeget veszély.
Ha homokot szeretne, utazzon a Szaharába.