A külföldi újszülöttek 60 százalékát tavaly az ukránok tették ki, majd a szlovák és vietnami állampolgársággal rendelkező gyerekek jöttek a sorban.
Nem akarnak meghalni mások céljainak érdekében.
Az önkormányzati választásokon nem csak szlovák állampolgársággal rendelkező személyek vehetnek részt, hanem minden olyan 18. életévét betöltött személy, aki rendelkezik állandó lakhellyel az ország területén.
A mérleg negatívba fordulását az energiahordozók, vagyis a nyersolaj és a gáz, illetve az elektromos áram behozatali értékének emelkedése befolyásolta leginkább.
Kiemelkedően jól teljesített Szlovákia is, ahol júniushoz képest 1,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés.
Csak az elmúlt három napban 12 közlekedési balesethez történt Nagyszombat megyében.
Akár hatszor annyit is fizethetünk érte, mint néhány éve.
Ez az idei év leglassabb éves szintű bővülése, egyben az elmúlt 14 év leggyengébb júniusi növekedési üteme.
Egyes elemzések szerint: a forgalom már a nyár folyamán visszaeshet.
Egy prágai, varsói vagy éppen budapesti hétvége ma már könnyen többe kerülhet, mint egy nyugat-európai kiruccanás.
Az ipari termelés csökkenése már negyedik hónapja folyamatos volt.
Milyen jövő vár a szlovákiai magyar iskolákra? Erre a kérdésre keresték a választ a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában rendezett szakmai fórum résztvevői, ahol bemutatták a Szlovákiai magyar közoktatási atlasz című kiadványt.
Az ipari szektorban folytatódik a növekedés.
Az eltöltött vendégéjszakák száma egyelőre enyhén elmarad a történelmi csúcstól.
A klímapropagandisták elképzelései és a valóság között nagy tud lenni a különbség.
Megkérdeztük néhány alapiskola igazgatóját.
Tavaly kevesebb mint 54 000 fő vesztette életét Szlovákiában, ami a COVID-19 pandémia megjelenése óta a legalacsonyabb mért érték.
Az alacsonyabb végzettségűek inkább vitaminokra és táplálékkiegészítőkre költenének, míg a férfiak és a magasabb végzettségűek körében a sport jelenik meg prioritásként.
A márkák versenyét most is nagy fölénnyel nyerte a Škoda.
Az éves visszaesés az év utolsó hónapjában a tizenkét rendszeresen figyelt iparág közül ötben jelentkezett.