Ficóról ugyan a bírák döntenek, de pártjának politikai jövőjéről az ítéletet a közvélemény hozza majd meg.
Ma reggel a szlovák parlament hivatalos honlapján jelent meg a hír, hogy a képviselők megszavazták, este hét óra után is folytatódhat a Robert Fico sorsáról határozó ülés, egészen addig még döntés nem születik. Nos, nem így lesz!
Mint ismert a pozsonyi törvényhozásnak arról kell ma döntenie, felfüggesztik-e a pártelnök mentelmi jogát, azaz lehetőséget adnak-e a bíróságnak arra, hogy Fico vizsgálati fogságáról döntsenek.
A 65. parlamenti ülés ötödik napjának elején ezt megszavazta a plénum.
A Smer-SD egyetért azzal, hogy meg kell vitatni a drágulás ellensúlyozására vonatkozó tervezeteket, ezért azt javasolja, hogy szakítsák meg a Ficóról szóló vitát.
A kormány nem szereti, ha jogos kritikákat fogalmaznak meg a munkájáról.
Robert Fico, a Smer elnöke szerint elfogult Anna Andrejuvová, a parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságának elnöke.
Ma kilenc órától folytatódott a törvényhozásban a Robert Fico mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló vita.
Ezen a héten is nagyító alá vesszük a közélet eseményeit.
"Szlovákok, én ezt kibírom, de nektek most küzdenetek kell." - üzente a tüntetőknek Robert Kaliňák a rácsok mögül.
A pártelnök kiemelte, hogy a Smer frakciója indítványozni fogja, hogy a sorsáról titkos szavazás keretében döntsenek.
Fico és Kaliňák a politikai élet legnagyobb spílerei, és tudják, ez most a mindent vagy semmit játszma.
A jelenlévő tíz képviselő közül nyolc megszavazta a jelentést. A Sme rodina két képviselője tartózkodott.
Felfüggesztené Robert Fico mentelmi jogát a törvényhozás mandátumvizsgáló és mentelmi bizottsága.
Van abban valami egészen komikus, hogy megannyi disznóság után éppen egy ilyen banális ügy, adótitkok megsértése törheti ketté Robert Fico politikai karrierjét.
Elfogultsági indítványt nyújtott be a Speciális Ügyészség ügyészével szemben David Lindtner, Robert Fico védője.
Elsőként a gyűlés összehívását kezdeményező Robert Fico kért szót, aki mintegy háromnegyed órán át beszélt.
Megszakította a parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottsága a Robert Fico vizsgálati fogságba helyezéséről folytatott tárgyalását.
A parlament hamarosan dönt Fico kiadásáról.