Fico szerint az ellenzék ezzel árt az országnak és elsősorban a lakosságnak.
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő 2013-ban már megnyirbálta a második nyugdíjpillért, és most széles körű szakmai vita nélkül, gyorsított eljárásban készül ismét csökkenteni az oda fizetett járulékokat – mutatott rá a KDH.
A jelenleg büntetésüket töltők közül senkinek sem lesz elengedve vagy mérsékelve a büntetése. Ez csak akkor jöhetne szóba, ha megszűnne az általa elkövetett cselekmény büntethetősége - jelentette ki Robert Fico kormányfő.
Orbán Viktor januárban találkozik Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, jelentette be Szijjártó Péter a hétfői külügyi bizottsági éves meghallgatáson.
Jelentős fejlesztést fejeztek be a vízerőműnél.
Robert Fico kormányfő szerint Szlovákia Európai Unió és NATO tagsága befolyásolhatja, de nem korlátozhatja az ország külpolitikai prioritásait.
Nem feketén és fehéren.
Nem érkezik egyedül.
Az Európai Emberjogi Bíróság megerősítette, hogy foglalkozik Robert Fico beadványával. A miniszterelnök azért fordult a testülethez, mert amikor ellenzéki politikus volt, lehallgatták.
Állandó párbeszédre van szükség a két ország között.
A szlovák kormányfőt cseh kollégája, Petr Fiala fogadja Prágában.
A kormányhivatal előtt szerveztek tüntetést a pozsonyi Comenius Egyetem újságíró-hallgatói tiltakozásul Robert Fico újságírókkal szemben tett kijelentései miatt.
Robert Kaliňák, a Smer második embere belügyminiszterként működött Robert Fico kormányaiban.
Jövőre oldaná európai helyzetét a Smer. Fico azt ígéri, nem óhajt a földöm kúszni; a berlini miniszterelnöki látogatása után látnak majd tisztábban a témában.
A 2020-2023 közötti időszak során számos olyan korrupciós ügyet feltártak, amelyek gyökere 2016-2020-ba, azaz az előző Smer&tsai-kormány idejére nyúlnak vissza. Éppen ezért érdekes, mit tartalmaz a kormányprogram korrupcióellenes fejezete.
A kormányprogram szerint a kabinet az agrárpolitikára mint komplex egészre tekint, stratégiai célja, hogy az ország jelentősen növelje az élelmiszer-biztonságát.
Bizalmat kértek a törvényhozástól.
Novemberben a Smer-SD nyerte volna a parlamenti választást a szavazatok 24%-ával.
Úgy tűnik, késhegyre menő vitákkal nem kell számolni.
Egy többpárti, koalíciós kormányban kódolva van az érdekellentét, így a feszültség is.