Fico eredetileg sajtótájékoztatón vett volna részt Zsolnán.
Mintha nem is ez a szlovák kormány tervezné, hogy az amerikaiakkal építteti meg az ország legnagyobb atomerőművét.
Robert Ficóval és pártjával nem kell azonosulni ahhoz, hogy legalább megkíséreljük megérteni, milyen szándékok vezérlik a miniszterelnök külpolitikai lépéseit.
A szövetség szerint megengedhetetlen, hogy olyan ember befolyásolja a kormány döntéseit és a közvélekedés, aki nyíltan terjeszti a tudományos eredményeket és az oltásokat megkérdőjelező, teljesen megalapozatlan nézeteit.
Fico Zelenszkij mellett António Costával, az Európai Tanács elnökével is találkozott.
Mi áll a kínai-indiai közeledés hátterében? Milyen előnyöket remélhet Közép-Európa a Kína felé irányuló kapcsolatoktól? Az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjét kérdeztük.
A hírügynökség jelentése szerint mindkét fél egyetértett abban, hogy szükség van a látogatás megtervezésére, amelynek során a két ország közötti együttműködés lehetséges területeiről tárgyalnának.
Ha alaposan megvizsgáljuk Fico mondandóját, a beszéd mögött egy régi ideológia tűnhet fel: a pánszlávizmus.
Putyin után az ukrán elnök.
A megbeszélés témáiról és pontos időpontjáról még nem tájékoztattak.
Fico a szerdai szenicei kihelyezett kormányülés után kijelentette, a végéhez közeledik a jövő évi konszolidációról szóló koalíciós egyeztetés.
A külföldi beruházások Szlovákiában üdvözöltek, és minden befektető számíthat nemcsak az illetékes minisztériumok, hanem a specializált állami ügynökségek segítségére is.
Ősszel ugyanaz várható Szlovákiában, mint ami most Szerbiában zajlik – húzta alá Robert Fico.
Fico megismételte, hogy a PS tisztességtelen eszközökkel harcol, és teljesen jogos az előbbi kérdések felvetése.
Kedden Robert Fico testőreit hallgatta meg a Speciális Büntetőbíróság. A testőrök a lövések előtti és utáni perceket írták le.
A nemzetiek kezdeményezik a szlovák EB-biztos távozását posztjáról.
Két egymást kizáró állítás.
A döntés, amely az eddigi egyik legszigorúbb uniós szankciós csomag elfogadását tette lehetővé, jelentős belpolitikai hullámokat keltett Szlovákiában.
A szlovák gazdaság hosszú idő után végre „felelősséget” vállalt – legalábbis ezt üzente a kormány, amikor bemutatta a tavaly bejelentett és idén megvalósított konszolidációs csomagját.
Üdvözli az ellenzék, hogy az EU pénteken elfogadta az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot, egyúttal Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt bírálja, amiért heteken át blokkolta a jóváhagyást.