Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány ismertette a rendőrség átszervezésének részleteit, melyek vasárnaptól, szeptember 1-től lépnek életbe.
Horvátország észak-nyugati részén töltené a szabadságát? Szlovák rendőrökkel is találkozhat.
Ahogy azt már évek óta megszokhattuk, idén is tudunk hazai rendőröktől segítséget kérni Horvátországban, ha bajba kerültünk.
A Piszkos Harry, Callahan felügyelője aligha taposott volna így bele szegény bevándorló lelki világába. Talán máshová igen.
Štefan Mulik, aki egy hónappal ezelőtt vette át a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság vezetését, jelezte, nagyszabású ellenőrzéseket terveznek az ittas vezetők kiszűrésére, sőt, a rendőröknél rövidesen drogtesztek is lesznek.
Alkohol hatása alatt a megyében 2023-ban a gépjárművezetők 149, a kerékpárosok 17, a gyalogosok pedig 13 balesetet okoztak.
Szomorú rekord született: a napokban egy 73 éves nyugdíjast vertek át a csalók, több héten át pumpolták, összesen 275 900 euróval károsították meg.
Elfogták a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai azt az erdőtarcsai férfit, aki rendőrökre adott le több lövést - ismerteti honlapján a rendőrség.
Szűk másfél hét van még hátra a nyári szünetből.
Már 18 évesen is rendőrök lehetnek.
A nyilvános ülésen a vádlott fellebbezéséről tárgyalt a bíróság, amelyet a Speciális Büntetőbíróság tavalyi ítélete ellen nyújtott be.
Megmagyarázhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte szerdán Emmanuel Macron azt, hogy egy közúti ellenőrzés során egy rendőr lelőtt egy 17 éves fiatalt előző este a Párizshoz közeli Nanterre-ben.
Akár egy cirkuszi mutatványnak is beillett volna.
Csökkentene néhány egészségügyi alkalmassági belépő követelményt Roman Mikulec megbízott belügyminiszter, hogy egyszerűsítse a rendőrré válás feltételeit.
A balesetmegelőzés érdekében.
Hamran István országos rendőrfőkapitány szerint azonban szükség lenne az állomány létszámának emelésére.
Az 52 éves férfi több sérülést is okozott a rendőrnek.
Hamran szerint először meg kell növelni a létszámot a rendőrségnél.
A férfit a szomszéd a kutyája idegesítette fel, ezért a nőt fegyverrel a kezében fenyegette meg, majd lövöldözni kezdett.
A 39 éves éppen szolgálaton kívüli rendőr a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen életét vesztette.
Tökrészeg sofőrök tucatjai hajkurásznak az utakon.
A nyomozás azonban még folyamatban van, ezért nem tudni, hogy mi lesz a vádlott sorsa.
Az országos rendőr-főkapitány elmondta, eddig nem erősítették meg az üggyel kapcsolatos információkat.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget (NAKA) Ľubomír Danko fogja vezetni.