Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Izrael a dokumentum szerint elutasítja a palesztin állam egyoldalú elismerését, mert ez jutalom lenne az október 7-i vérengzésért.
A veszprémi világbajnokságon erdei számok lesznek majd, a közép- és hosszútávú verseny mellett a női és férfi váltó vb-címet is meg lehet szerezni.
A magyar fél a határidőre, csütörtökre nem tudta beszerezni a kormány garanciáját, ezért az IIHF már csak az időközben beérkezett, és minden szükséges dokumentummal rendelkező finn-lett pályázattal foglalkozott.
Orbán kifejtette: a csúcstalálkozó minden résztvevőjét arra kérte, hogy a békés megoldás és a konfliktus deeszkalációja mellett foglaljon állást.
Egész életművével azt bizonyította, csakis emberként érdemes létezni itt, Közép-Európában is. Minden más csak ezután következik.
Dobó Kata sok sikeres mozifilm, tévéfilm és sorozat szerepét követően a Kölcsönlakás című alkotással mutatkozott be filmrendezőként.
Németország nagyobb kereskedelmet bonyolít a Visegrádi Négyekkel, mint Franciaországgal.