A legendás brazil labdarúgó szobrának és emléktáblájának felavatására jövőre kerül sor.
A hatvanas években, beleértve a hetvenes évek elejét is, Pelé jelentette a labdarúgás csúcsát.
Pelé elvesztésével egy olyan embert gyászolnak, aki a futballnak köszönhetően az egész világgal megismertette Brazíliát.
Rosszabbodott az állapota Pelének, a brazilok háromszoros világbajnok futball-legendájának.
A legjobbakat és mielőbbi gyógyulást kívántak a focilegendának.
A 81 esztendős Pelénél augusztus végén diagnosztizálták a tumort, szeptember elején megoperálták, majd hetekig az intenzív osztályon lábadozott.
A brazilok legendás futballistáján vastagbélműtétet hajtottak végre.
A 80 éves legendás futballista felépülése kielégítően halad a beavatkozás óta, de még maradnia kell az intenzív osztályon.
A futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnoka, Pelé tiszteletére átnevezték a brazilok legendás stadionját, a Maracanát.
Első bajnoki mérkőzésén, tizenhat évesen rögtön négyszer talált be a hálóba; a vesztes csapat kapusa csak azzal vígasztaldóhatott később, hogy Pelé neki lőtte első gólját.
Az egykori legendás labdarugó szerint Brazíliának sok nagyszerű játékosa szerepel Európában, a feladat az, hogy ezeket a futballistákat egységbe kovácsolják.