A mostani esemény kapcsán egy kiállítás is nyílt Mi szlovák nemzet címmel..., amely a szlovák államiságot mutatja be képekben 1993-2023 között.
Eduard Heger, a Demokrati elnöke, volt kormányfő szerint Robert Fico, a Smer-SD elnöke akar káoszt teremteni.
Cserélik a parlament szavazási berendezését.
Marcinková: amennyiben menesztik őt tisztségéből, nem lesz, aki a bizottságot összehívja és emiatt működésképtelenné válik.
Ha májusban tartották volna a választást, akkor azt a Smer (18%) nyerte volna meg a Hlas (17,4%), és a Progresívne Slovensko (12,5%) előtt.
Boris Kollár (Sme rodina) házelnök elképzelhetőnek tartja, hogy képviselői bizalmat szavaznak a szakértői kormánynak, de előbb még látni akarja a programnyilatkozat végső változatát.
Alkotmányos jog lenne a készpénzzel fizetés lehetősége.
A parlamenten kívüli SNS megegyezett a Slovenský patriot párttal, melynek tagjai elfogadták, hogy önállóan indulhatnak a nemzeti párt választási listáján.
A hírt Besztercebányán jelentette be a két párt elnöke egy közös sajtótájékoztatón belül.
A kormány köteles tiszteletben tartani a törvényhozás döntését, azt egyetlen miniszter sem írhatja felül.
A törvénymódosítás beterjesztő szerint korlátozni kellene a 363. paragrafus hatáskörét.
Most egy hónapig nem tartanak rendes ülést.
Ha februárban és március elején parlamenti választás lett volna, akkor a Smer-SD győzött volna – a szavazatok 19,5 százalékával.
A Smer-SD nyert volna a szavazatok 17,6%-ával, ha március elején parlamenti választást tartanak, második lett volna a Hlas-SD (16,1%), a harmadik a Progresívne Slovensko (15,1%) – derült ki az AKO ügynökség felméréséből.
Észtország volt az első állam, amely lehetővé tette az internetes szavazást a választásokon.
Jozef Tiso neve továbbra is ott maradhat az utcanévtáblán.
Sulík elmondta, csak akkor szavaznak meg más dátumot, ha erről új megállapodás születik az egykori kormánypártok között.
Kedden talán már eldől, mikor tartanak előrehozott választásokat Szlovákiában.
Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari külügyminiszter szerint országát nem szabad belerángatni az Európai Parlamentet érintő vesztegetési ügybe, mivel a vizsgálatok még folyamatban vannak.
Eduard Heger kormányfő a közösségi oldalán jelentette be, hogy elkezdi gyűjteni az aláírásokat azoktól a képviselőktől, akik támogatnák a 76 képviselőkből álló új parlamenti többséget.