Beérett a munkánk gyümölcse
A roma felmentő sereg és a betelepülők
Valahol utat tévesztettek
A párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája - jelentette ki Tőkés László a román-magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalva szombaton Tusnádfürdőn.
Eduard Heger, a Demokrati párt elnöke nem lát nagy összefogási hajlandóságot a demokratikus erőknél, úgy véli, mindenki a saját sikerében bízik.
A magyarság jövője nem a széthúzásban, hanem a nemzeti összetartozásban van.
Szili Katalin elmondta, hogy kárpátaljai programja a munkácsi várban található Petőfi-szobor megkoszorúzásával zárult volna, ezt azonban a vármúzeum vezetősége mindenféle indoklás nélkül nem engedélyezte.
Az össznemzeti magyar összefogás ragyogó sikerének tartja a magyarországi országgyűlési választások eredményét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A menekülő családok sok esetben egyetlen bőrönddel távoztak a hazájukból.
Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke arra szólította fel a parlamenten kívüli Hlas-SD pártot, hogy haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat a választások előtti és utáni együttműködés formáiról.
A patonyréti eset olyan példaértékű összefogást eredményezett, amilyet rég tapasztalt meg a csallóközi ember.
"Egy erős kulturális gerinc nélkül mi nézők, önök pedig választók nélkül maradnak."
A járvány immár irtózatosan hosszú ideje karanténba, elszigeteltségbe zárta az embereket. Tulajdonképpen karácsony óta.
Amíg egyeztetés nélkül, a saját szakállukra működnek a pártok, addig nagyon nehéz lesz egy közös pártprogramot előkészíteni.
Teljes épületfelújításba kezdett a Komárom városához tartozó Őrsújfaluban tevékenykedő ÉS?! Polgári Társulás.
Szerinte azzal, hogy új vezetés állt fel a Most-Hídban, a vegyespárt nagyot változott – olyannyira, hogy most már el tudja képzelni – sőt szükségesnek tartja – velük az együttműködést.
Talán magunkat is komolyabban kellene vennünk, ha megszólalunk. Mert minden kimondott szónak hatása van, akár a lepke szárnyverésének a világ túlsó felén.
Hogy gyalázkodásból, káderezésből, fröcsögésből hogy lesz egység és kiegyezés, nem tudom. Tízezer politikai pártunk mégsem lehet, egy sem tízezer platformmal.
Kisebbségben minden egyes egymás ellen folytatott kampány a kiábrándultság, valamint az asszimiláció táptalaja volt.