München 85: a megalázó egyezmény a nyugati országok árulásának eredménye is volt, amelyek a béke megőrzése érdekében feláldozták Csehszlovákia területi egységét
A hadsereg rádiólokációs felderítő rendszere azt jelezte, hogy egy célpont engedély nélkül behatolt a román légtérbe és Galac város felé halad.
Kitaláltak valamit, majd kérnek érte cserébe valamit.
Az ukrán elnök kérésére ezúttal a ceremónia visszafogott, résztvevőinek száma pedig korlátozott volt: rabbik vettek részt rajta Ukrajna külünböző városaiból.
Először a koronavírus-járvány, majd Harkiv lerohanása kevés lehetőséget hagyott az ukrán gyerekek számára az iskolákban való jelenléti oktatáson való részvételre.
Az oroszok sorban állnak a mozikban, hogy megnézhessék a Barbie filmet, melyet a jelen helyzetben csupán jogtalan másolatokról mutathatnak be a mozik.
Szlovákia Božena 5 aknaszedő robotot ajándékoz Ukrajnának, az ára közadakozással gyűlt össze.
Jens Stoltenberg váratlanul, előzetes bejelentés nélkül látogatott el az ukrán fővárosba.
Lavrov szerint a nyugati országok most ugyanazt a logikát követik, mint a minszki megállapodások esetében.
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere dunaszerdahelyi stúdiónkban adott exkluzív interjút a Ma7-nek.
A jelentés legsokkolóbb pontja azonban az ukránok által javasolt megoldás: szerintük légicsapást kellene mérni a dróngyárakra Irán, Oroszország és Szíria területén.
Ukrajna nem csatlakozhat az Európai Unióhoz úgy, hogy a területén élő kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvhasználati jogai ne lennének teljes mértékben biztosítottak - jelentette ki Gál Kinga.
Hónapokkal az előzetes várakozásokat megelőzve kapta meg Ukrajna a Joe Biden által beígért 31 darab M1 Abrams tankot.
Állítólag Viktor Szokolov orosz admirális, a Fekete-tengeri Flotta parancsnoka is életét vesztette a flotta főhadiszállásán történt bombatámadás során.
Zsigmond Barna Pál az Európai nyelvek napja alkalmából a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarország nemzeti kormánya kiemelt figyelmet fordít a magyar anyanyelv védelmére.
Az ukrán hadsereg arról számolt be, hogy az Oroszország által indított 38 iráni gyártmányú támadó drónból 26-ot lelőtt.
Oroszország újabb rakéta- és dróntámadásokat intézett hétfőre virradóra a dél-ukrajnai Odessza kikötője ellen, egy ember megsérült.
Az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége csaknem négyszázzal, hozzávetőleg 275 850-ra emelkedett, az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett hét orosz harckocsit, 23 tüzérségi rendszert és 21 drónt.
Lengyelország nehezen nyugszik bele az EB döntésébe, mert az ténylegesen árt ezen országoknak.
Lavrov kijelentette, a konfliktus a harctéren fog megoldódni, ha Kijev és nyugati szövetségesei ragaszkodnak ehhez az állásponthoz.