A Donyecki Népköztársaság Belügyminisztériuma közzétett egy több mint négyperces felvételt az Azovstal alatti elhagyott óvóhelyekről.
Többen mentek át a határon, mint ahányan jöttek.
Rövidtávon tovább emelné a világpiaci energiaárakat, középtávon pedig súlyos ellátási gondokhoz vezetne Európában.
Geoana úgy vélte, a NATO-t most már semmi nem korlátozza abban, hogy jelentősebb erőkkel legyen jelen keleti régiójában, így a balti államokban is.
Az orosz erők vasárnap a Donyec-medencében, a Sziverszkij Donec két partján fekvő Szeverodoneck és Liszicsank városát ostromolták heves tüzérségi tűzzel.
A cseh védelmiminiszter megerősítette, hogy a szállítmányok között nehézfegyverek is voltak, részleteket azonban nem közölt.
A két elnök tavaly novemberben Szocsiban állapodott meg arról, hogy egyelőre nem változik a Szerbiának szállítandó gáz ára, a beszállított mennyiséget viszont a megnövekedett szükségletek miatt növelik.
Oroszországban jelenleg 15 százalékos, Nagy-Britanniában 10-12 százalékos az infláció, ami "nem túl nagy különbség".
Szlovákia érdeklődik az Ukrajnából elmenekült orvosok és nővérek iránt - fogalmazott Eduard Heger.
A mondatain átütő vágyvezérelt gondolkodás ugyan érthető és elfogadható egy háborúban álló ország vezetőjétől, de lássuk be, nem sok realitása van az elnök azon kijelentésének, hogy "mindent visszavesznek Oroszországtól" a háború végére!
A fővárostól mintegy 35 kilométerre északra fekvő faluban legalább 50 ház maradt elárasztva hónapok óta.
Magyarország nem fogad el olyan javaslatot sem Brüsszelből, sem máshonnan, amely veszélyezteti a magyar energiabiztonságot.
A körülbelül húszezer lelket számláló Liman fontos vasúti csomópont.
Közleményében a védelmi tárca tudatta, hogy a kísérletre "az új orosz fegyverzetek tesztelése" keretében került sor.
Elítélik a háborút, mint Isten „ne ölj!” parancsolatának megszegését.
A háború felforgatta a gabonaexportot Ukrajnából és Oroszországból, ahonnan a világ gabonaellátásának egyharmada származik.
Putyin felhívta Nehammer figyelmét arra, hogy az ukrán hatóságok szabotálják az Oroszországgal folytatott tárgyalásokat.
Róma közvetíteni igyekszik Oroszország és Ukrajna között, a többi között azért is, hogy sikerüljön feloldani a fekete-tengeri ukrajnai kikötők blokádját.
Az ukrán tárcavezető egyben hangsúlyozta, hogy valójában nem is folynak béketárgyalások Oroszországgal.
Kissinger a davosi Világgazdasági Fórumon felszólalva szorgalmazta azt, hogy Ukrajna engedje át a területei egy részét Oroszországnak a háború befejezése érdekében.