Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
"Békefenntartó céllal" orosz csapatok vonultak be a két szakadár köztársaság területére.
Milyen gyakorlati jelentősége van ennek a lépésnek?
A helyzet egyre csak fokozódik.
Egyre nehezebb tisztán látni, így egyre nagyobb kockázatot vállal az, aki csak az egyik oldal információi alapján próbálja megítélni a helyzetet.
Munkareggeli keretében a külügyminiszterek nem hivatalos megbeszélést tartanak ukrán kollégájukkal, Dmitro Kulebával.
Putyin és Macron megegyeztek, "azonnali és gyors lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a donbaszi konfliktus további eszkalációját".
Csehország következetesen kiáll Ukrajna mellett, s már eddig is lőszert és egészségügyi eszközöket ajándékozott az ukránoknak.
Némi önellentmondást vélünk felfedezni a nyilatkozatban.
A próbálkozás átlátszóbb, mint a törökök budai városnézése az Egri csillagokban.
Egyelőre az a fő kérdés, elfogadható-e, hogy egy nagyhatalom - például Oroszország - erőszakkal megszabja egy másik országnak, mit tehet vagy mit nem - mondja Stoltenberg.
Két ukrán katona meghalt, négy pedig megsebesült.
A Rosztovi területen rendkívüli állapotot hirdettek a Donyec-medencéből érkező menekültek nagy száma miatt.
Nagy a háború kockázata, de még nagyobb lenne, ha reagálnának a térségben tevékenykedő erők provokációira.
A gazdasági büntetőintézkedések mellett tovább folytatódna a NATO keleti szárnyának megerősítése is.
Tovább éleződött a helyzet az oroszbarát szakadárok által uralt kelet-ukrajnai területeken.
Miközben a nyugati sajtó és az Egyesült Államok kormánya váltig állítja, Oroszország márpedig napokon belül megtámadja Ukrajnát, a Kreml legalább ekkora vehemenciával hirdeti az ellenkezőjét.
Oroszországot ez a bővítés rendkívül zavarja, és az egy "nagyon veszélyes" állam - mondta a horvát elnök.
Az orosz védelmi minisztérium az elmúlt napokban többször is adott ki közleményt és videofelvételeket arról, hogy az ország nyugati régióiból és a Krímből katonai alegységek tértek vissza állandó állomáshelyükre.
Ezen a héten új szereplővel vettük nagyító alá az utóbbi hét közéleti eseményeit.
Oroszország továbbra is vonultat fel csapatokat az ukrán határhoz, és a jelek szerint korlátozott támadásra készül az ország ellen - közölte szerdán az észt külföldi hírszerzés igazgatója.
Szlovákia kész befogadni az Ukrajnából érkező háborús menekülteket az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség fokozódása és háború kitörése esetén.
Dunda Györgyöt, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatóját arról kérdeztük, hogyan próbálja túlélni a kárpátaljai magyarság a jelenlegi vészterhes időket.
Az Oroszország és Ukrajna közti feszültséghez mérhető nem volt az elmúlt 30 évben Európában.