2022. február 24-én Oroszország támadást indított Ukrajna ellen.
Moszkva korábban úgy nyilatkozott, még akkor sem venne részt a konferencián, ha meghívták volna.
A kormányfő szerint a békepárti erőket próbálják elhallgattatni.
A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajnába - jelentette ki csütörtökön Helsinkiben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő: soha nem volt korlátozás arra, hogy az ukránok lelőjenek ellenséges légi járművet, akkor sem, ha a célpont nem ukrán légtérben halad.
Egyre több nyugati ország engedélyezi, hogy Ukrajna az általuk küldött fegyverekkel Oroszország területére mérjen csapást.
A harcias nyilatkozatok valójában a felkészületlenséget lepleznék
Az orosz statisztika szerint meghaladta a 25 ezret a háború kezdete óta megsemmisített ukrán drónok száma, a tábori tüzérségi lövegeké és aknavetőké pedig a tízezret.
A NATO főtitkára azt szeretné, ha a szövetség tagállamai közös többéves kötelezettséget vállalnának, hogy a jövőben évente úgy, mint eddig, legalább 40 milliárd euróval fogják támogatni Ukrajnát.
Joe Biden amerikai elnök felhatalmazta Kijevet arra, hogy Washingtontól kapott fegyverekkel olyan oroszországi katonai célpontokat támadjon, amelyek az orosz erők északkelet-ukrajnai offenzíváját támogatják.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy a kontinens súlyos nehézségekkel néz szembe, rohamosn hanyatlik annak gazdasága.
Washington továbbra sem támogatja amerikai fegyverek felhasználását orosz területen.
Svédország összesen 7,1 milliárd dollár értékű támogatást fog küldeni Ukrajnának az elkövetkezendő három évben.
Vizsgálják, miként lehetne hasznosítani az orosz központi bank szankciók alapján zárolt vagyonának hozamait.
Aggódva és szörnyülködve figyeli az ember, hogyan uszítanak egyes nyugati vezetők. Úgy látszik, mintha egy nagy pókerpartit játszanának.
Juraj Blanár külügyminiszter helyettesíti Robert Fico miniszterelnököt az Ukrajnáról szóló júniusi genfi békekonferencián.
A tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy most ültek össze utoljára a tagállamok miniszterei a választásig.
Jens Stoltenberg véleményét a bolgár fővárosban, Szófiában ismertette a NATO parlamenti közgyűlésének ülésén, az Egyesült Államokban júliusban tartandó NATO-csúcstalálkozót megelőzően.
A német kancellár elutasította, hogy az Ukrajnának átadott nyugati fegyvereket bevethessék Oroszország ellen.
Jens Stoltenberg kérjen bocsánatot vagy mondjon le, ha Ukrajnába akarnak menni harcolni menjen ő vagy Emmanuel Macron.
Tizenegyre nőtt a kelet-ukrajnai Harkiv város barkácsáruházát érő orosz légitámadás halálos áldozatainak száma.