Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Az Ingenuity 72. repülése során csütörtökön hirtelen megszakadt a kommunikáció a Marson lévő helikopter és a rover között. Szombatra végül sikerült felvenni vele a kapcsolatot.
Az amerikai űrhivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy még legalább két évet kell várni, míg asztronautái több mint 50 év után ismét a Holdon landolhatnak.
Az ISS-t, amely az Európát, Japánt, az Egyesült Államokat és Oroszországot tömörítő nemzetközi együttműködés példaképe, 1998-ban kezdték el összeállítani.
Ingyenesen a világűrről.
A Voyager 2 űrszonda egy téves parancs miatt két fokkal elfordította az antennáját a Föld irányából.
Kifejezetten a Holdra szálláshoz tervezett, újgenerációs űrruhát mutatott be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A NASA szerint nagyon kicsi az esélye annak, hogy egy újonnan felfedezett aszteroida 2046-ban a Földnek csapódjon.
Az amerikai űrhivatal (NASA) által kifejlesztett technológia is segített a Törökországban és Szíriában pusztító földrengés romok alatt rekedt áldozatainak mentésében.
Először vette fel egy marsi porördög hangját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója.
Az űrhajó várhatóan vasárnap érkezik vissza.
A holdrakétát eredetileg augusztus végén akarták útnak indítani, de két alkalommal is le kellet fújni a kilövést üzemanyagszivárgás miatt, majd szeptemberben egy hurrikán is akadályozta az űrrakéta felszállását.
Fontos bázisa lesz a Holdra tervezett misszióknak, illetve a későbbiekben a Marsra induló expedícióknak.
A z égitest sajátossága, hogy az egyik felén mindig nappal van, a másikon pedig mindig éjszaka.
Irányítás nélkül zuhant szombaton a Földre egy kínai űrrakéta.
Az egyezség egyaránt szolgálja Oroszország és az Egyesült Államok érdekeit, illetve elősegíti az együttműködést az ISS-program keretében és a békés célú űrkutatási projektek hatékony megvalósítása érdekében.
Június 26. és július 12. között három rakétát lőnek majd fel az Északi Területen található Arnhem Űrközpontból.
Az üstököst először 2010-ben észlelték, amikor még 3 milliárd mérföldre volt a Naptól, jelenleg 2 milliárd mérföldre lehet.
A TASZSZ orosz hírügynökség szombati híre szerint Washington indoklás nélkül tagadta meg a beutazó vízum kiadását Nyikolaj Csub számára.
Az űrkutatók szerint nem jelent veszélyt.
A NASA második igazgatójáról elnevezett James Webb a valaha tervezett legnagyobb űrteleszkóp.
Az Artemis-program keretében négy űrhajóst szállít majd az Orion űrhajó Hold körüli pályára, ahonnan a SpaceX által készített leszálló egységgel két űrhajós érkezik majd az égitestre.
Közép-európai idő szerint szombat délelőtt 11 óra 34 perckor bocsátották föl a floridai Cape Canaveral Űrállomásról.
A szállítmány, amely a tervek szerint hétfőn érkezik meg az ISS-re, a 23. megbízatás, amelyet a SpaceX nem egészen tíz év alatt végzett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) számára.
A mintagyűjtés 11 napig fog tartani és a rover számos tudományos műszere vesz részt benne.