Október 6-án idén is megemlékeztek a pozsonyi magyarok szabadságharcunk aradi és pozsonyi vértanúiról.
Dunaszerdahelyen két megemlékezés is lesz.
A két világháborúban elesett székely határvédőkre emlékezik szombaton a magyar közösség az úzvölgyi katonatemetőben.
A přerovi temetőben felállított emlékműnél minden évben megemlékeznek azokról az áldozatokról, akik 1945. június 18-áról 19-re virradóra a város szélén magasodó Svéd sáncoknál vesztették életüket.
2023. május 31-én névadója születésének 100. évfordulóján nagyszabású emlékünnepséget szervezett a pelsőci Dénes György Alapiskola.
Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Napja. A hivatalos megfogalmazás szerint ilyenkor azokra a hősökre, katonákra és civilekre emlékezünk, akik Szent István óta életüket áldozták a hazáért.
A Lehár-dallamoknak jutott a főszerep...
Gömörben is több helyszínen tartottak megemlékezéseket a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából.
Somorján is megemlékeztek a kitelepítettekről
Márai Sándor rengeteget tett a városa népszerűsítéséért.
A gyertyás felvonulás szervezői, majd az 1989-es novemberi változások szereplői az államfő szerint hittek a mindenkit megillető felelősségteljes szabadságban.
Többéves hagyománya van már annak, hogy Gúta oktatási intézményei együtt emlékeznek meg az 1848-as forradalomról.
Érsekújvárott megemlékezést tartottak Esterházy János halálának 66. évfordulója alkalmából.
Március 5-én emlékezett meg a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete a magyar szabadságharc 175. évfordulójáról.
A magyar kultúra napjának alkalmából Rácz Olivér, költő, író, műfordító, tanárra emlékeztek Kassán, megkoszorúzták emléktábláját, majd egy beszélgetés keretében idézték fel életét.
Élt 40 évet, de a legendája máig él.
Gyertyagyújtással és imával emlékeztek Pozsonypüspökiben az I. világháborúban elesett, Európa-szerte jeltelen sírokban nyugvó katonákra.
„Aki gyökereit nem ismeri, jelleme sivár, jövője pedig nincs”
1956 egyik üzenete az, hogy az egyénnek felelőssége van a történelmi eseményekkel kapcsolatban.
"Akkor maradunk hűek a dicső forradalmak emlékéhez, ha újból megtaláljuk, mindannyian, az összefogás, az önzetlen áldozat és a hatékony cselekvés módját."
A hazához való hűség és nemzetünk érdeke egyetlen dolgot követel: békét.
Magyarországon és a határon túl is tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 66. évfordulóján.
A Szövetség Tőketerebesi járási szervezete Királyhelmecen emlékezett meg az 1956-os események évfordulójáról.
A felvonulás a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti térről indul.