Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékeznek.
Három halott, hét sérült.
Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
„Tényleg nem tudok még irányvonalat mondani.”
Ugyanis az nem szolgálja az ország érdekeit a szükséges mértékben, valamint a tervek szerint lényegesen kevesebb kohéziós támogatást kapna az előző időszakhoz képest.
A magyar kormány sürgősségi humanitárius segítségként juttatott az ukrajnai megyének Hennagyij Moszkal kormányzó kérésére.
A volt szlovák nagykövet szerint Budapest egyre inkább Moszkvára hasonlít. Avagy amikor az üléspontom meghatározza az álláspontomat.
Amikor Montenegró a saját határait védi, Magyarországot és az egész Európai Uniót is védi.
Bebizonyosodott, hogy a migrációt illetően feloldhatatlan az ellentét Magyarország álláspontja és az ENSZ megközelítése között.
A távozó szlovák nagykövet véleménye egy magánszemélyé.
Csütörtökön dőlt el, hogy kétszeri halasztás után szombaton sor kerülhet az úszók hagyományos megméretésére Révfülöp és Balatonboglár között.
Magyarországon 7,2 százalékkal, Szlovákiában 0,7 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom májusban
A taxisok a javasoltnál kicsivel magasabb emelést szerettek volna, de elfogadták a város vezetőinek az utasokat védő érveit.
Aggódnak a magyar pálinkafőzők a gyenge termés miatt
Végre sikerült jó minőségű videókat készíteni a Magyarországon kiránduló medvékről.
Az internetes évkönyv a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapjára került fel szombaton
Az illegális bevándorlás támogatása ezentúl bűncselekmény.
Nem volt nála iránytű
Magyarország ma már nem csak mer gondolkodni, hanem időnként mer magyarul gondolkodni
Fél éve stagnál a munkanélküliség Magyarországon, a következő hónapokban mégis nőhet a foglalkoztatottság.
A kétharmadot arra fogom használni, hogy a háromharmadot, vagyis Magyarország minden polgárát szolgáljuk és szolgáljam
Azért szapulják Magyarországot, mert nem áll be a sorba.
Véget ér egy 80 éves történet.