Látványos show keretében választották meg az új szépségkirálynőt.
Katzenbach Andrea lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Cseh Jázmint és Horváth Alexandrát választotta a szakmai zsűri.
A közös felkészülés már elkezdődött, a versenyzők részt vettek fotózásokon, kisfilmforgatáson és hamarosan két hétre a felkészítő táborba vonulnak.
A versenyre március 24-től várják a 17 és 27 év közötti lányok jelentkezését.
A második udvarhölgy Csonka Rebeka, az első udvarhölgy Gaál Tímea lett.
Ami igaz, az igaz: valóban jó csajok.
Nem akart meghalni, öngyilkossága segélykiáltás volt.
Vajon sikerül bekerülnie a szűkebb élmezőnybe.
Szarvas Andrea november 9-én indul útnak, hogy Magyarországot képviselje a Miss World világdöntőn.
A győztes egy évig viselheti a Miss World Hungary címet és képviselheti Magyarországot a verseny decemberi világdöntőjén Kínában.
Július 8-án este, a Duna Televízión és a Duna World csatornán is látható nagyszabású, élő gálaműsorban választják meg Magyarország Szépét.
Már egy hónap sincs hátra a döntőig.