Szlovákiának a kommunista diktatúra utáni legrégebbi, ma is működő pártja a magyarság képviseletében eljáró Magyar Szövetség.
Néhány napja Robert Fico a kormányhivatalban fogadta Gubík Lászlót és Őry Pétert, a parlamenten kívüli párt alig 60 napja megválasztott elnökét és alelnökét.
A Fico-Gubík találkozót követően néhány mindenkori ellendrukker megkérdőjelezte a tárgyalás eredményességét, és kétségbe vonta a megtárgyalt témák fontosságát is.
Robert Fico a Magyar Szövetség vezetőit a találkozón arról is tájékoztatta, hogy neki személy szerint is érdekében áll a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek status quo-jának megőrzése.
Mi a magyar kormány álláspontja a nyelvtörvény módosításával kapcsolatban? Szijjártó Pétert, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét kérdeztük.
Településvezetőket kérdeztünk a hogyan továbbról.
Megint jókor jött a magyar kártyapakli?
A Magyar Szövetség a parlamenten kívülről is él a jogérvényesítési lehetőségekkel, s ha a pénzügyminisztérium befogadja a párt javaslatait, a hátrányosan megkülönböztetett községek egyenlő finanszírozásban részesülhetnek - mutatattak rá.
Három témáról beszélgetnek kollégáink a Címlapsztori mai adásában.
A felmérés megrendelője egy balliberális tévés volt.
A Magyar Szövetség elnöksége értékelte az elmúlt napok történéseit, és határozatban foglalt állást a magyar közösséget, illetve az aktuális politikai helyzetet érintő ügyekben.
Legfőbb ideje megszüntetni a magasabban fekvő települések és a nagyvárosok kiváltságait.
A tavalyi példakép díjasok a pedagógia ágazatából kerültek ki. Idén is várják a felvidéki magyar női példaképek jelölését.
Egy már két évtizede érvényben lévő szabály megváltoztatásával tenné igazságosabbá a Magyar Szövetség az önkormányzatok finanszírozását.
A közigazgatás informatizálásának új koncepcióját, amelynek a többnyelvű kommunikáció is része, jövőre fogadják el.
Elég nagy lehet a baj, ha már Bugár Béla is előbújt az odújából és elkezdett keményen nyelvtörvényezni.
A Magyar Szövetség elnöke a kulturális tárca kiszivárgott nyelvtörvény-tervezetére reagált.
A Magyar Szövetség a párt hivatalos közösségi oldalán reagált a kulturális minisztérium kiszivárgott törvénytervezetére.
A közös gondolkodás és a kitartó munka eredményezheti azt, hogy a nők az élet minden szintjén a férfiakkal egyenrangúan bizonyíthassanak.
A Magyar Szövetség levélben fordult Tomáš Drucker oktatási miniszterhez, hogy egyeztetést kezdeményezzen a Magyarországon végzett gyógypedagógusok, logopédusok és pszichológusok diplomájának elismerése ügyében.