Bárdos Gyula értékelte az exit poll eredményeket.
Őry Péter szerint az exit poll eredmények várhatóan pontos képet mutatnak.
Csallóközcsütörtök polgármestere magas részvételre számít.
Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője Szencen adta le szavazatát.
Az MKÖ listavezetője szerint még kemény tárgyalások várnak rájuk, de van esély rá, hogy a szlovák partnerek elfogadják a magyar közösség célkitűzéseit.
Mekkora részvételre számíthatunk? Mennyi magyar szavazat kell az ötszázalékos határ eléréséhez? Hol kell még ráerősíteni a mozgósításra?
Rimaszombatban tartotta regionális kampányzáróját szombat délután a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ).
Csak az egységes magyar összefogásnak van jövője, csak ez által lehet biztosítani a magyar képviseletet a parlamentben és a kormányban.
A pártelnök hangsúlyozta, hogy biztosítani kell a magyar választóknak az adekvát parlamenti képviseletet.
A nagy politikai pártoknak szükségük van ránk, hogy a politikai erkölcs megváltozzon, hangoztatta Őry Péter.
A választások arról is szólnak majd, sikerül-e leváltani a korrupcióval átszőtt rendszert, ami az elmúlt 12 év során kiépült.
A Szlovák Rádió és Televízió mulasztásos jogsértést követ el, hiszen nem biztosítja a nemzeti kisebbségek számára az őket megillető arányos műsoridőt.
Az MKÖ csak abban az esetben fogadja el a szlovák demokratikus pártok koalíciós ajánlatát, ha sikerül megállapodniuk a magyar közösség legfontosabb célkitűzéseiről.
A magyar köztévé vendége volt Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője.
A teoretikusan létező 380 ezer magyar szavazóból 127 ezren szavaznának az MKÖ-re, és 57 ezren a Most-Hídra.
Nem kincstári optimizmus, hogy sikeresek lehetünk a választásokon.
Az MKÖ-nek valós esélye van a parlamentbe jutásra, hangzott el a pártszövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
„A kormányt le kell váltani, de ehhez nekünk fel kell ébrednünk, meg kell szerveznünk magunkat, mert ezt a munkát senki sem fogja helyettünk elvégezni.”
Sokkolta a hír az igazságos Szlovákiára vágyó polgárokat, miszerint Dobroslav Trnkát az ügyészség döntése alapján kiengedték a rendőrségi őrizetből.
„Olyan pártok és politikusok kell, hogy többségbe kerüljenek a parlamentben, amelyek és akik véget tudnak vetni a maffiakormányzásnak, és le tudják építeni a maffiaállamot.“