valamennyi áldozat még azelőtt meghalt, hogy a hatóságok megérkeztek volna.
A lövöldözés szombat éjjel, egy fogadóban történt, egészségügyi források szerint a 17 ember, köztük négy nő, a helyszínen életét vesztette.
A Dél-afrikai Köztársaság az egyik legmagasabb gyilkossági rátával rendelkező ország a világon, a lőfegyverekkel elkövetett erőszak pedig messze a legfőbb halálok.
A kedd hajnali lövöldözés hátterében a hatóságok feltételezése szerint kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos leszámolás állhat.
Egyelőre kevés a megbízható információ az esetről.
Egy diák 45-ös kaliberű pisztollyal felfegyverkezve lépett be egy tanterembe, ahol tüzet nyitott, miközben testkameráján élőben közvetítette a támadást.
Halottjai és sebesültjei is vannak az Egyesült Államok Idaho államában helyi idő szerint szombat délután elkövetett lövöldözésnek.
A felvételek szerint az esti órákban a fesztivál zsúfolt területén tört ki a lövöldözés, ezt követően pedig az emberek kétségbeesetten próbáltak biztonságos helyre menekülni.
Két ember meghalt szombaton, és többen súlyosan megsérültek egy lövöldözésben, amely egy több ezer embert vonzó salsa-fesztiválon történt.
Quebec tartomány belbiztonságáért felelős minisztere azt mondta, hogy „még nem igazán tudjuk, mi volt ennek a személynek az indítéka”.
A rendőrség egyelőre nem közöl további részleteket, mivel az veszélyeztethetné a folyamatban lévő nyomozást.
Az elkövetők kilenc férfit és három nőt lőttek le; közülük tizenegyen a helyszínen életüket vesztették.
A gyilkosság okát talán már sosem tudják kideríteni.
A támadó már előzőleg is összetűzésbe keveredett a Titkos Szolgálattal, és mentális problémákkal küzdött.
A rendőrök először egy 15 és egy 17 éves fiút fogtak el, akik lopott autóval menekültek, de egy harmadik személynek, aki szintén a kocsiban ült, akkor sikerült elszöknie.
A hatóságok bírói engedély alapján házkutatást és egyéb helyszíni átvizsgálásokat hajtottak végre az ügyben.
A hatóságok szerint a férfi sörétes puská fegyverkezett fel.
Az áldozatok életkora 1 és 14 év között van.
A rendőrség megpróbálta rávenni, hogy hagyja el az épületet, és tegye le a fegyverét.
Az elkövető motivációja egyelőre ismeretlen.