A magyar jégkorong-válogatott 8-1-re kapott ki Lettországtól.
Lett elnök: A közelmúlt eseményeit figyelembe véve úgy gondolom, hogy az új miniszterelnöknek az ellenzékből kell érkeznie.
Egy olajtározó létesítményben keletkezett kár.
Lettországban több embert kihallgattak az ügyben, közülük néhányan a nyilvánosság elé is álltak.
Egyelőre nemrészletezték, hogyan vesztette életét a kanadai katona Lettországban
Az Isztambuli Egyezményt mind ez idáig 45 ország, valamint az Európai Unió írta alá és 36 ország ratifikálta.
1500 darab pilóta nélküli légi járművet (UAV) küldtek Ukrajnának.
A NATO dandárjában, Lettországban idén legfeljebb 155 szlovák katona fog szolgálni – derül ki abból a javaslatból, amelyet szerdán hagyott jóvá a szlovák parlament.
A lett hivatalok arra szólították fel az ország polgárait, hogy a minden évben esedékes szombati tisztasági napot használják ki arra, hogy takarítsák ki a pincéiket, és változtassák azokat bombabiztos óvóhelyekké.
Az Ukrajna elleni háború kezdete óta a lettországi adóhatóság mintegy ötezer esetben lépett fel az Oroszország és Fehéroroszország ellen bevezetett szankciók megsértése miatt.
A balti ország határőrsége szerint ezzel az idén eddig már több mint 7800 illegális határátlépési kísérletet regisztráltak.
Karins kormánya legfőbb feladatának az átfogó gazdasági átalakítást nevezte.
Még nem tudni, ki alakíthat kormányt.
Krisjanis Karins lett kormányfő pártja, az Új Egység nyerte a parlamenti választásokat Lettországban a szavazatok 18,9 százalékával.
A lett hatóságok biztonsági okokból nem adnak ki humanitárius vízumot a mozgósítás elől menekülő orosz állampolgároknak.
Lettország azt tervezi, hogy saját terminálokat épít cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadásához.
A kötelező katonai szolgálatot 2023-ban állítják vissza, és az csak a férfiakra vonatkozik majd.
A horvát és lett önkéntesek néhány napon belül csatlakoznak az ukrán csapatokhoz.
Zuzana Čaputová államfő hétfőn reggel Lettországba utazott, hogy találkozzon az adazsi katonai bázison szolgálatot teljesítő szlovák katonákkal.
Augusztus 10. óta a lett határőrség 2273 illegális határátlépést hiúsított meg, és 414 embert vett őrizetbe.