Fontolóra veszik az Európai Unió egyes államaiból, illetve az európai közösségen kívülről visszatérők karanténba helyezését.
Az isztambuli egyezmény olyan, ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal.
Erről Sebastian Kurz kancellár beszélt vasárnap az Österreich című lapnak.
A szavazatok szinte teljes összesítése szerint.
A hivatalban lévő államfő a csekély különbség ellenére már az este győzelmet hirdetett.
Közel 30 millió választásra jogosult lengyel állampolgárt vártak vasárnap az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.
Miután a hatóságok el akarták kobozni egy Katowice melletti kis faluban, Ogrodzieniecben élő férfitől az otthon, házi kedvencként nevelt pumáját, a férfi úgy döntött, az állattal együtt inkább Rambonak áll, és nekivág a vadonnak.
Közel 30 millió választásra jogosult lengyel állampolgárt várnak vasárnap az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt.
Morawiecki: Trzaskowski győzelme esetén az ország a politikai konfliktus óriási kiterjedésére számíthat.
A kormányfő szerint mindkét ország jól kezeli a koronavírus elleni harcot, habár „ez a harc még nem ért véget”.
A visegrádi csoportban minap megkezdődött lengyel elnökség célja az, hogy az unió 2021-2027-es költségvetési kerete kedvező legyen a térség országai számára.
Az első fordulóban győztes konzervatív elnökjelölt, Andrzej Duda ellen fog szavazni az első fordulóban a harmadik helyen végzett független Szymon Holownia.
A végleges eredményeket a PKW legkorábban kedd estére ígéri, addigra befutnak a lengyel külképviseleteken megtartott voksolás eredményei is.
A varsói tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszának csütörtöki balesetében egy asszony meghalt, négyen súlyosan megsérültek.
A lengyel alkotmány szerint a hivatalban lévő elnök csak egyszer választható újra.
A kaliszi püspök feladatait átmenetileg Grzegorz Rys, a közép-lengyelországi, lódzi székhelyű főegyházmegye érseke veszi át.
Tragikus baleset történt csütörtök délután a lengyel fővárosban: egy városi busz lehajtott az egyik felüljáróról és a mélybe zuhant.
Nem kizárt, hogy Szlovákia felől érkeztek.
A Tesco marad Magyarországon és Szlovákiában is.
Háromtonnás ecuadori kokainszállítmányt foglaltak le Lengyelországban.