"Ahogy az várható volt, nehéz meccset játszottunk."
Az új keret mind a 23 játékosa a cseh bajnokságban szerepel.
A cseh együttes vizsgálatakor két pozitív esetre derült fény, ezért nem lép a válogatott pályára a hétfői játéknapon.
Lewandowski nagyon büszke az elismerésre.
A koronavírus-járvány miatt három hónapig szünetelő idény múlt vasárnap zárult.
Győzelmével a PSG története során 13. alkalommal hódította el a Francia Kupát, és 22 mérkőzés óta veretlen a St. Etienne ellen.
A France Football az idei űr betöltésére azt találta ki, hogy megválasztja a futballtörténelem álomcsapatát. Az általa felkért 180 szakíró minden poszton öt jelölt között választhat majd.
Legutóbbi csapatával kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
A Liverpool már bajnokként először az előző két idényben aranyérmes Manchester City vendégeként lép pályára jövő csütörtökön.
Míg bizonyos szituációkat egyes mérkőzéseken felülvizsgálnak a VAR segítségével, addig más találkozókon hasonló helyzetekkel ezt nem teszik meg.
Az elsőfokú licencadó bizottság legközelebb várhatóan június 10-én találkozik, amely üléssel az elsőfokú eljárás lezárul. Utána a kluboknak már nem lesz lehetőségük a hiánypótlásra.
A FIFA ezzel az új szabállyal segítené a futballistákat, akikre a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény újraindulása után várhatóan zsúfolt program vár.
Kedden pedig arról tárgyalnak majd, mi legyen a nemzeti bajnokságokkal.
339 bajnoki mérkőzésen lépett lila-fehér mezben a pályára, 109 gólt szerzett.
Jó lenne már egy kupagyőzelem!
Mi már annak is örülnénk, ha velük játszhatnánk az EB-n.