A támadó a múltban több sérüléssel is bajlódott, 2023 októberében elszakadt a térdszalagja.
A szlovák-koszovói találkozó továbbjutója a török-román mérkőzés nyertesét látja vendégül a pótselejtező fináléjában.
Előbbi csapat történelmet írt a kvalifikációval, ugyanis minden idők legkisebb népességű országaként vehet majd részt a tornán.
A tét hatalmas lesz, győzelemmel akár a csoportelsőség és a vb-részvétel is elérhető az éllovas portugálok pontvesztése esetén, a vereség elkerülése pedig biztosan legalább a pótselejtezőt jelentő második helyet garantálná a négyesben.
Ír szövetségi kapitány: ez a fontos győzelem nagy lendületet adhat nekik a vasárnapi, budapesti összecsapás előtt.
Az FC Kassánál olyan változások történtek, amelyek nemcsak a szakmai stábot, hanem az irányító struktúrákat is érintették
A selejtezősorozat 12 második helyezettje és a Nemzetek Ligája legjobb csoportgyőztesei vesznek részt rajta.
Redzic szerint, ha sikerül jó teljesítményt nyújtania az edzéseken, akár már most sor kerülhet a bemutatkozására a nemzeti csapatban.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án, a Puskás Arénában.
Az új szabályok értelmében a csapatoknak minden bajnoki mérkőzésen meghatározott számú magyar játékost kell szerepeltetniük, és legalább egy, 21 év alatti labdarúgónak kötelező helyet adni a kezdőcsapatban.
A lista élén továbbra is az idei Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain áll.
A papírforma alapján az egyenes részvételt garantáló első hely megszerzése hatalmas bravúr lenne,
A négyszeres Grammy-díjas, 34 éves művész már korábban is kerettag volt.
A magyar bajnoki címvédő jelenleg a bolgár PFC Ludogorec elleni harmadik fordulós párharcra készül, melynek első mérkőzését szerdán 19.30-tól rendezik Bulgáriában, míg a visszavágót jövő kedden 20.15-től a Groupama Arénában.
Az FC Kassa vezetése és a klub képviselői néhány nappal a szezon kezdete előtt sajtótájékoztatót tartottak a Kassai Futballarénában és válaszoltak a sajtó kérdéseire.
A puskas.com csütörtöki közleménye szerint Pelé és Johan Cruyff kártyájával együtt jelent meg Puskásé, lehetőséget adva a videójáték használóinak világszerte, hogy újra átéljék a labdarúgás aranykorának ragyogását.
Az eredmények alakulásától függően akár már vasárnap este a bennmaradásért küzdő Leicester City vendégeként bajnoki címet ünnepelhet a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool.
A labdarúgó-válogatottat irányító Marco Rossi azt mondta, magyarországi szerepvállalása végeztével más országban nem fog szövetségi kapitányi munkát vállalni.
Radványi Miklós a DAC után a Komárom csapatát is az élvonalba vezényelte. A lila-fehérek rutinos vezetőedzőjével a komáromiak őszi idényéről, az újoncra váró kihívásokról és a tavaszi idény céljairól is beszélgettünk.
Lothar Matthäus szerint a Bayern München sokat fejlődött Vincent Kompany irányításával és jelenleg a Liverpool mögött a második legerősebb futballklub Európában.