Köszönhetően a javuló járványhelyzetnek, június 19-től csökkentették a mintavételek és a laboratóriumi vizsgálatok számát.
Egészségre veszélyes kozmetikai termékekre figyelmeztet a Közegészségügyi Hivatal.
Úgy tűnik, a koronavírus már nem okoz nagyobb fejtörést nekünk.
Szlovákiában jelenleg nem tartanak számon kanyarós megbetegedést – közölte Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.
Egyes helyeken kötelező reszpirátort viselni, figyelmeztet a Közegészségügyi Hivatal.
A megfelelően felhelyezett reszpirátor a betegség alatt is jelentősen csökkenti a fertőzés továbbadásának kockázatát.
Egyre több kórházban rendelnek el látogatási tilalmat országszerte, hogy az új vírusmutánsok megjelenését követően megelőzzék az újabb Covid-hullám kialakulását.
Mindenképpen ismerkedjenek meg a célország és a tranzitországok járványügyi helyzetével, ehhez alakítsák viselkedésüket a nyaralás idején.
A gyakori kézmosás és fertőtlenítés, a kézfogás mellőzése és a távolságtartás továbbra is erősen javallott.
Kerülni kell a közös kehelyből való ivás rituáléját is.
Az Ukrajnából érkezőket nem a határon, hanem a szálláshelyen tesztelik.
Az alkotmánybíróság elvetette a főügyész indítványát.
Ján Mikas higiénikus főorvos a múlt hét végén arra szólította fel mind a 36 regionális közegészségügyi hivatalt, hogy zárják le az iskolákat, amennyiben a régióban riasztóvá válik a helyzet.
Ha mostanában Dél-Afrikában járt, jelentkeznie kell!
Feladatuk az emberek egészségének és életének védelme.
Többször, rövidebb időre szellőztessünk.
Üresen tátongtak a boltok.
A szülő kötelessége megtanítani gyermekét a helyes maszkviselésre.
Reszpirátor helyett arcmaszk, kendő vagy sál is alkalmazható a belső terekben.
Hetente tíz szennyvízmintát vesznek az országban.
SaS: Mikas vizsgálja ki, hogy ki adott meg rossz járványügyi adatokat.
Egy-két hét múlva nagy eséllyel már megihatunk egy kávét kedvenc kávézónk teraszán.
A nyitáshoz azonban a járványhelyzet további javulására, és az üzletek működtetésével és a tömegrendezvényekkel kapcsolatos járványügyi intézkedések betartására van szükség.
Március 15-től már minden beltérben kötelező lesz a viselete.