2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
Egy kisebb országnyi áldozata van már a vírusnak.
Tovább növekszik a kórházban ápoltak száma.
A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak.
Minden járás minden iskolája nyitva lesz. Csak egyes osztályokat zárnak be, ha fertőzöttet találnak
Háromhetes javulást követően ismét romlani kezdett a járványügyi helyzet a kassai alapiskolákban.
Hétfőtől több észak-szlovákiai járás is fekete besorolást kap.
A szlovákiai laboratóriumokban 12 531 tesztet értékeltek ki, ebből 1871 lett pozitív (14,93 százalék).
A gyerekeket három helyen oltják, a pozsonyi gyermekkórházban, a Turócszentmártoni Egyetemi Kórházban és a Kassai Egyetemi Gyermekkórházban.
Ahogy arról hírt adtunk, október 12-én országosan 2 406 új fertőzöttet azonosítottak - ami március óta a legmagasabb napi adat.
Csak azok regisztrálhatnak, akiket SMS-ben értesítenek.
Szerdától több mint 300 iskola költöztette az internetre az oktatást országszerte.
Október 14-étől Ciprus a piros zónába tartozó országok közé sorolja Szlovákiát is. Ez azt jelenti, hogy negatív teszteredményre lesz szükségük azoknak a beoltatlan személyeknek, akik be szeretnének lépni az ország területére.
Azt a pedagógust, aki nem veszi fel a koronavírus elleni védőoltást, Ukrajnában felfüggesztzik az állásából.
Összesen 877 személy szorul kórházi ellátásra.
Kórházban 737 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 116-an vannak lélegeztetőgépen.
A listavezető ország ebből a szempontból Szlovénia, ahol minden ötödik válaszadó, ha rajta múlna, teljesen megszabadulna a készpénztől.
A tünetek közé tartozik a hőemelkedés és a láz, az orr eldugulása, a nátha, a torokfájás, a köhögés, a nehéz légzés, a fáradékonyság, a fejfájás, az izomfájdalmak és hasonlók.
November végéig be kell oltatniuk magukat a játékosoknak.
Ahogy arról hírt adtunk, hétfőn országosan 1 509 új fertőzöttet azonosítottak.
Nem vártak a minisztérium útmutatására, azonnal léptek, ez elsők között kezdték meg az idősek oltását.