2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
A legnagyobb veszélyben egyértelműen a 80 év feletti korosztály van és azok, akiknek már van valamilyen komoly alapbetegségük.
Több mint tíz éve nem nyitottak ilyen gyengén a tőzsdék.
Franciaországban hétfőig 25-en haltak meg a koronavírusban, miközben 1412 esetet állapítottak meg eddig.
A város válságstábja továbbra is figyelemmel kíséri a szlovákiai helyzetet, és szükség szerint operatív tanácskozásokat tart, amennyiben a koronavírussal összefüggésben bárminemű új tények merülnének fel.
A gyanú szerint a szálloda földszintjén lévő két szupermarket felújítási munkálatai vezethettek az épület összeomlásához.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus több mint 7000 embert fertőzött meg Iránban.
Bejelentették emellett, hogy lezárták Olaszország összes sípályáját, miután sokan a munka- és oktatási szünet elrendelését vakációként értelmezték.
Keddtől (március 10.) ellenőrzéseket végeznek az új koronavírus miatt a határátkelőkön – közölte Peter Pellegrini miniszterelnök a válságstáb hétfői ülése után.
Nagyszombat megye hétfő délután egy órától péntekig bezárta a megye területén működő középiskolákat, kollégiumokat, gimnáziumokat és főiskolákat
A megfigyelés alatt álló iráni állampolgárok egy része nem hajlandó alávetni magát a szabályoknak.
Vajon a koronavírus terjedésével kapcsolatosan megnőtt vásárlások jelentenek-e valamilyen veszély az áruellátásra?
A legtöbb esetet - 484 fertőzést - Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. Száznál több koronavírusos beteget további két tartományban, Bajorországban (256) és Baden-Württembergben (199) találtak.
"Megelőző intézkedéseinkkel nem akarunk pánikot kelteni, de a mondás szerint is jobb félni, mint megijedni..."
Modenában két rab drogtúladagolás következtében halt meg a börtön gyengélkedőjében, a harmadik halott halála egyelőre tisztázatlan.