2020 márciusában a WHO világjárvánnyá minősítette a SARS-COV2 vírus által kiváltott COVID-19 betegséget. A betegség terjedése azóta alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket.
A 65 évnél idősebbek az új fertőzötteknek mindössze a 3,4 százalékát tették ki.
Mindkét tárcavezető tünetmentes, és otthonról dolgozik.
Richard Sulík gazdasági miniszer a szerdai kormányülés után megerősítette, nem lesz kötelező az oltatlanok munkahelyi tesztelése.
Az elmúlt héten megdőlt az iskolai öntesztelés rekordja, összesen 617 964 öntesztet végeztek el.
A kötelező karantén nem vonatkozik a 12 év alatti gyerekekre és az átutazókra, továbbá a román állampolgárságú ingázó diákokra, munkavállalókra.
A miniszter közölte, előre lehetett tudni, hogy emelkedni fog a fertőzöttek száma.
A járvány a déli régió járásaiban is gyorsan terjed.
Drágulnia kell az ételnek, ha azt akarjuk, hogy valaki egyáltalán megsüsse az asztalunkra kerülő péksüteményt.
A varázsszó a fokozatosság. Leterhelt immunrendszerünknek szusszanásra van szüksége.
A kormányfő megjegyezte, hogy pillanatnyilag a rohamos növekedés fázisában vagyunk, de ez a hullám szerinte gyorsan le fog csengeni.
A koronavírus eddigi változatai nagyrészt azonos tüneteket produkáltak a pácienseknél, de néhány különlegesebb is akadt.
A szlovákiai laboratóriumokban kedden 38 506 tesztet értékeltek ki, ebből 20 224 bizonyult pozitívnak.
Csillapodni látszik a Joe Rogan – Neil Young-balhé a Spotify-on. Joe Rogan mintha bocsánatot kért volna, a Spotify megígérte, hogy jobban fog vigyázni...
Január 25-től változtak a karanténra vonatkozó szabályok. Önben is kérdések merültek fel a változtatásokkal kapcsolatban?
A kritikus infrastruktúrában dolgozók, illetve a közjogi méltóságok is dolgozhatnak Covid-pozitívként, de csak akkor, ha nincsenek tüneteik.
A helyszínen be kell mutatni a gyermekorvosi beutalót - mely igazolja, hogy a gyermek oltható a COVID-19 elleni vakcinával.
A gasztroszektor azok közé az ágazatok közé tartozik, amelyek a leginkább ráfizettek a szigorú járványintézkedésekre.
Az új vakcina kétadagos, a megrendelt mennyiség 300 ezer embernek lesz elég.
Az omikron-fertőzés esetében nem hatásos a monoklonális ellenanyag?
Pozitív lett az országos tiszti főorvos koronavírus-tesztje.