Többhetes tárgyalások után Evika Silina kijelölt lett miniszterelnöknek sikerült egy hárompárti kormánykoalíciót létrehoznia.
Miloš Zeman, aki a múlt hét óta külön-külön találkozik az egyes jelöltekkel, már korábban közölte, hogy egy jelölt ellen kifogásai vannak, s a kinevezését megvétózza.
Miloš Zeman államfő a prágai Központi Katonai Kórház véleménye szerint jelenleg nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat.
Úgy véli, a kormány Heger irányítása alatt jobban fog működni, és kevesebb lesz a konfliktus.
Várakozások szerint az új kormány legkésőbb hétfőn teheti le az esküt.
Klaus Iohannis román államfő türelemre intette polgártársait szerdán az elhúzódó kormányalakítási tárgyalások miatt.
Elakadtak Romániában vasárnap a koalíciós tárgyalások a jobbközép PNL, az USR-PLUS szövetség és az RMDSZ között, miután a két román párt nem tudott megegyezni a miniszterelnöki és házelnöki tisztségek elosztásáról.
A hírt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke jelentette be, miután Klaus Iohannis román államfő jelenlétében folytatott informális megbeszélést Ludovic Orbannal, Dan Barnával, és Dragos Tudoracheval.
Gideon Szaár, Netanjahu legjelentősebb párton belüli riválisa felszólította a Likud vezetőségét, hogy az új választások kiírása esetén tartsanak előválasztást a párton belül.
Valószínűleg a jövő év elejére harmadszor is választásokat írnak ki Izraelben.
Bár a felvidéki magyar vonalon az egyesítés-közösködés-elhatárolódás vonalon folyik a párbeszéd, az összes szlovák párt is komoly problémákkal küzd.
A Kék-fehér tárgyalói arra a következtetésre jutottak a vasárnapi megbeszélések után, hogy jelenleg nem képesek áthidalni a nézetkülönbségeik közötti szakadékot.
Kék-fehér a legnagyobb párt, Beni Ganznak kell széles egységkormányt alakítania és az élére állnia
A katalánoknak nincs királyuk - az Együtt Katalóniáért párt szerint.
Nem lesz egyszerű feladat kormányt alakítani Tallinban.
Patthelyzet Svédországban.
A kialakult helyzetben kulcsszerepe van a radikális Svéd Demokratáknak, akik a jobbközép blokkot támogatták a bizalmi szavazás során.
Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) csak a szociáldemokrata párt belső szavazása eredményének ismeretében dönt arról, hogy megtűri-e az Andrej Babis vezette új cseh koalíciós kormányt.