A támadás csütörtökön délelőtt történt, a tettes egy éles tárggyal sebesítette meg a gyereket.
Névtelen telefonáló szerda reggel bejelentette, hogy bomba van a galántai kórházban.
Nagyszabású felújításon esett át a lévai kórház. A felújított terület több mint 50 ezer négyzetméter; 259 ágyon végeztek átfogó felújítást.
A nő állapota stabil, a többi sérültet már hazaengedték.
A kulturális miniszter kedden váratlanul kórházba kellett szállítani.
Akut vérhiány van a lévai kórházban, akár tervezett műtétek elhalasztására is sor kerülhet.
A legnagyobb hiány az A+ és az összes Rh-negatív vérből van.
Migaľ hétórás aortabillentyű-műtéten esett át.
Egynapos fül-orr-gégészeti ellátást nyújtanak a gyerekeknek az Agel lévai kórházában - tájékoztatott Ján Belanský, a kórház igazgatója.
A ipolysági kórház jelentős megújuláson megy keresztül, de több kihívással is szembe kell néznie.
Ezentúl a beteg beleegyezése nélkül, hívatlanul is bemehetnek bármelyik kórházi osztályra a lelkészek – jelentette ki Jana Bittó Cigániková (SaS) a július 1-jétől életbe lépő módosításra reagálva.
Az RTVS 5 perc múlva 12 című politikai műsorának a vendégei Matúš Šutaj Eštok (Hlas) és Michal Šimečka (PS) voltak.
Kiengedték a dohai kórházból Jorge Martínt, a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájának címvédőjét.
Gulácsi Péter szombaton a Holstein Kiel elleni bajnokin egy ütközés során agyrázkódást szenvedett.
Alig egy év után továbbadja a Penta Hospitals a kassai vasúti kórházat az Agel hálózatnak, amely korszerűsítést és magas színvonalú ellátást ígér a régió számára.
Látványos taktikai gyakorlatot tartottak az érsekújvári kórházban, amelynek során a tűzoltók egy szimulált tűzesetet kezeltek.
Az eddigi információk szerint egy haladó jármű egy álló autónak ütközött.
Ferenc pápa imára szólított fel a béke érdekében a világ háború dúlta országaiban.
Marián Petko felfüggeszti tevékenységét a Szlovákiai Kórházszövetségben (ANS), a szervezetet addig az első alelnöke, Igor Pramuk képviseli.
A Szlovákiai Kórházszövetség (ANS) elnökére, a bártfai kórház igazgatójára, Marián Petkóra a Szlovák Legfelsőbb Bíróság 10 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki kenőpénz elfogadásáért.