Két nap alatt negyvennel növekedett a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban koronavírussal kezelt betegek száma, az intézmény ezzel kapacitásának határára került.
A Szlovákiai Kórházak Szövetsége felszólította a kormányt, gyorsítsa fel a lakosság beoltását, és határozottabban tartassa be a járványügyi előírásokat.
Az eddig érvényes szabályozás értelmében a kötelező munkavégzés elrendelése esetén a rendelőikben kellett volna maradniuk.
A kórházban jelenleg 260 koronavírus-fertőzöttet kezelnek.
Elsősorban a betegek szállításában kellene segíteni.
Jelenleg 20 kórházi alkalmazott van házi karanténban.
Ha most, a járvány idején megbetegszünk, nem biztos, hogy megkapjuk azt az ellátást, ami járna.
Egy hét alatt 12 koronavírussal fertőzött beteg halt meg.
A kassai L. Pasteur Egyetemi Kórházban hat Covid 19-cel fertőzött kismama is életet adott már gyermekének. Szülés után az újszülöttek ezekben az esetben is mamáik közelében maradhattak.
Jelenleg senki nem fekszik a COVID-osztályon.
Több mint egy hónapja volt kórházban.
A belgyógyászati osztályon, ahol a COVID-19-pozitív betegeket látják el, továbbra is válságos a helyzet. Az osztály már csaknem megtelt.
A világjárvány miatt átszervezések történtek a komáromi kórházban, ahol jelenleg 65 Covid-19 fertőzött alkalmazottat tartanak nyilván.
Az intézmény arra kéri az embereket, hogy a koronavírus-járvány ellenére menjenek el vért adni.
Múlt pénteken olyan szülést is levezettek, ahol a kismama elkapta a koronavírust. Holnap pedig egy olyan tervezett császármetszésre kerül sor, ahol szintén fertőzött a kismama.
Október 1-től új járványügyi intézkedéseket vezetnek be a dunaszerdahelyi kórházban. Ezek a tavasszal érvényben lévő óvintézkedésekhez hasonlóak.
A megelőző intézkedés visszavonásig érvényes.
A kórház fertőzött dolgozói közül hatan nővérek, egyikük orvos.
Emellett továbbra is hordani kell a kórházakban a felső légutakat takaró arcmaszkot, alkalmazni kell az egyéb védőfelszereléseket és fokozott figyelmet kell fordítani a kórtermek fertőtlenítésére.
Jelképes kalapácsütésekkel kezdődött el július 8-án az AGEL csoporthoz tartozó komáromi kórház sürgősségi betegellátó osztályának építése.