Emberi jogi szervezetek szerint Irán Kína után a második helyen áll a világban a halálbüntetés alkalmazásában.
Jogvédő szervezetek szerint a világon Kína után Iránban hajtják végre a legtöbb halálos ítéletet.
A 63 éves Richard Randolphot 1988-ban ítélték el Minnie Ruth McCollum, egy kisbolt vezetőjének megerőszakolásáért és meggyilkolásáért.
A gyilkosságot azért követték el, mert a pár a családjuk beleegyezése nélkül házasodott össze.
A fegyveresek további támadásokat terveztek iráni civilek ellen is.
James Osgoodot halálos injekcióval végezték ki az atmore-i börtönben.
Hétfőn két férfit végeztek ki Kínában; mindkettejüket több halálos áldozatot is követelő támadások miatt ítélték el - jelentette a kínai állami média.
Az Alabama államban található atmore-i börtönben csütörtökön végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban.
Kivégezték a héten Kínában azt az óvodai gondozónőt, aki mérget tett a felügyeletére bízott gyerekek ételébe, megölve egy gyereket.
Azzal vádolták meg őket, hogy megtámadtak egy imahelyet.
Meredeken emelkedett a kivégzések száma Iránban: tavaly 75 százalékkal több halálbüntetést hajtottak végre, mint 2021-ben.
Felakasztották Japánban a 2008-as tokiói ámokfutás elkövetőjét - jelentette kedden az NHK japán közszolgálati televízió.
Emberi jogi aktivisták korábban többször kifogásolták a kivégzések gyakoriságát a keleti országban.
Ez év elején Zaorané masové hroby címmel jelent meg Dunajszky Géza Felszántott tömegsírok című könyvének cseh nyelvű változata. A könyv első bemutatójára március 10-én Prágában került sor.
Eredetileg injekcióval kellett volna kivégezni a halálraítélteket, ám a börtönök vezetői közölték, hogy nem tudnak beszerezni méreganyagot.
1992-ben egy kábítószerrel is kereskedő bűnbanda tagjaként 45 nap leforgása alatt három társával közösen meggyilkolt 11 embert.
Kivégezték az Egyesült Államokban az egyetlen, szövetségi siralomházban lévő nőt.
Zamot azzal vádolták, hogy írásaival szította az országban 2017-ben, a gazdasági helyzet romlása miatt kirobbant tiltakozásokat.
Tennessee egyike annak a 27 amerikai tagállamnak, ahol azt is halára ítélhetik, aki nem maga gyilkolt, hanem tettestárs volt gyilkosságban.
Áldozatait elhurcolta, megerőszakolta és végül meggyilkolta.