A nemzeti ünnep alkalmából számos elismerést adtak át.
Az augusztus elején bevetett mintegy ezerfős egység harci és mérnöki feladatokat hajtott végre az ukrajnai háborúban Oroszország oldalán a kurszki régióban.
Az idei kitüntetéseket is olyan személyiségeknek ítélték oda, akik akik kivételes módon járultak hozzá Rimaszombat fejlődéséhez és közéletének gazdagításához.
Pozsony megye minden évben rendszeresen díjazza a régió kiemelkedő személyiségeit. Olyan embereket, akik a munkájukkal jelentősen hozzájárultak megye társadalmi, kulturális és gazdasági fejlődéséhez.
A pozsonyi Vigadó épületében tartott ünnepségen 5 fajta magas rangú szlovák állami kitüntetést adtak át, a Ľudovít Štúr rend első, második és harmadik osztályait, illetve a Pribina kereszt, első és második fokozatait.
A Fehér Ház közleménye szerint a kitüntetettek "jobb hellyé tették a világot." A kérdés csak az, hogy kinek a számára?
A Csemadok 75 éves születésnapját ünnepelték Pozsonyban. Elismeréseket is átadtak.
Fico: Jogunk van azt mondani, hogy olyan ország vagyunk, amely mindenkivel együtt akar működni, aki békés együttélést képzel el, mindenkivel, aki tisztelni fog minket.
Külön öröm, hogy a felvidéki magyarság számos egyéniségét is kitüntették, többek között Dráfi Mátyás színművészt és Kvarda József korábbi megyei elnököt is.
Az ülésteremben gyűltek össze az óvodák, alapiskolák és középiskolák legeredményesebb tanulói, de a speciális és a művészeti iskola növendékei sem hiányoztak.
Az idei szezonban mászók és serpák százai jutottak fel az Everestre, 17-en meghaltak vagy eltűntek.
Öt olyan orvos is kitüntetésben részesült, akik a koronavírus-járvány alatt példásan helytálltak az oltóközpontokban és a rendelőkben.
Kétmillió eurót különített el a megye a támogatásokra.
A város díját a korábbi hagyományokhoz hasonlóan idén is hárman kapják meg, köztük Bán Zoltán volt városi és megyei képviselő.
Mottójuk Kodály Zoltán gondolata: "A zene múlhatatlan része az emberi műveltségnek – zene nélkül nincs teljes ember."
Dunaszerdahely Város Önkormányzata a polgármesteri díjak keretében három olyan jeles képviselőről is megemlékezett, akik már nem vehették át az elismeréseket.
Van kire és van mire büszkének lenni Tardoskedden.
A szombaton esedékes idei ceremónia előestéjén ismertetett 216 oldalas születésnapi kitüntetési listán 1073 név sorakozik.
A közösségért dolgozóknak jár az elismerés.
Két felvidéki is a díjazottak között.