A választások közeledtével a lázas hirdetési tevékenység és az utolsó pillanatban bedobott közlések egyre szűkülő közönséget céloznak.
Horrorba csapott át az idilli kirándulás.
Kanadában dühösek, mert a Fekete Péter a kezükben maradt.
Mindenhol otthon vagyunk!
A kötélpályának semmi baja nem volt, a közelmúltban végeztek fenntartási munkákat rajta.
Hivatalosan még nem azonosították őket.
Földcsuszamlás elzárta útjukat a Fraser folyóban, ezért segít be az ember a halak vándorlásába.
Sajátos bankjegyhamisítás.
A kanadiaknak is egyre kevésbé tetszik a gazdasági bevándorlás.
A kanadai szülők órákra magára hagyták a 16 hónapos kisgyereket, akin már az orvosok sem tudtak segíteni.
A lavinaomlással szemben tehetetleneknek bizonyultak.
Menekítik azokat, akik annak idején menekítettek.
A kínai vállalat elutasítja az amerikai vádakat.
Kanada két nagyhatalom között őrlődik.
A miniszterelnök sem egészen tiszta az ügyben.
Valamit valamiért?
Az Atlanti-óceán helyett beérik a falut övező homokpaddal?
Kanadában három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását, elsőként az első nagyobb ipari országok közül.
A jelentkezők száma enyhe pánikot okozott.
Torontóban és Montrealban a tenisz élvonala.