A rendőrség előkészítő eljárás keretében vizsgálja a parlamenten kívüli Demokrati párt alelnöke, Juraj Šeliga ügyét.
Az egykori parlamenti képviselő Martin Hojsík EP-képviselő asszisztensével ütközött, aki ittasan vezetett.
A kormánypártok elutasítják ay előrehozott a választások kitűzött időpontjának a megváltoztatását.
Az ügyvezető kormányfő kezelni akarja a káoszt.
Milan Vetrák (OĽANO) és Juraj Šeliga (frakció nélkül) képviselő elküldi az Alkotmánybíróságnak a parlament alkotmányjogi bizottságának 363-as paragrafussal kapcsolatos állásfoglalását.
Jana Žitňanská és Juraj Šeliga független parlamenti képviselő belép Eduard Heger új pártjába, a Demokratiba.
Juraj Šeliga parlamenti képviselő Eduard Heger megbízott kormányfővel, a Demokrati párt elnökével, valamint a parlamenten kívüli KDH elnökével, Milan Majerskývel is tárgyal politikai pályafutása folytatásával kapcsolatban.
Juraj Šeliga és Jana Žitňanská ma bejelentette, kilép a Za ľudí pártból.
Šeliga nem hiszi, hogy az államfő hivatalnokkormány kinevezésében gondolkodna.
Az RTVS Szombati dialógusok című vitaműsorának a vendégei Juraj Šeliga (Za ľudí) és Juraj Blanár voltak.
A pénzügyminisztert elsősorban Juraj Šeligáék tartották meg. Végleg kivehették volna Matovičot a játékból, de hiányzott belőlük a bátorság.
AZ RTVS 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorának vendégei Juraj Šeliga (Za ľudí), Mária Kolíková (SaS), Gyimesi György (OĽaNO) és Richard Takáč (Smer) voltak.
Šeliga és Takáč abban megegyeztek, hogy a segítségnyújtáshoz adókat kell emelni.
Az SaS távolmaradását a párt másik alelnöke, Viera Leščáková is bírálta.
Šeliga szerint ez a kormány hosszútávon egy sikeres projekt, és ha nem lennének felszínen a veszekedések és konfliktusok, akkor a reális eredmények kerülnének a fókuszba.
Šeliga szerint még egy dolgot kell finomítani szerdán ahhoz, hogy mind a négy kormánypárt elégedett legyen a javaslattal.
Juraj Šeliga így reagált a Magyarországról érkező támogatásokra, a volt kormányfő azonban jóval engedékenyebb volt.
Raši és Šeliga egyetértett abban, hogy az intenzívebb és hangsúlyosabb tájékoztatás elősegítheti az oltottság mértékének növekedését.
Juraj Šeliga lemondásra szólította fel Peter Kažimírt, a Szlovák Nemzeti Bank elnökét.
Állítása szerint Mária Kolíková alelnök és társai meg sem hallgatták a javaslatát.