Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Szarka Tamás és zenekara 2024. május 18-ám Szencen Esthajnal címmel a „Senčania Senčanom“ - Szenciek a Szenciekért jótékonysági rendezvény keretén belül jótékonysági koncertet tart.
Jótékonykodási koncertet szervez a Little Symphony vonós együttes, a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola és az érsekújvári zeneiskola,
Zsúfolásig megtelt a Jedlik Ház mindhárom terme. A neves előadók az éber kómában lévő Tibor gyógyulásáért zenéltek, énekeltek. A teremben tapintani lehetett a csodás emelkedettséget.
Segítségnyújtás citeramuzsikával.
Március 26-án, vasárnap 16 órára várják a segíteni vágyókat a kamocsai kultúrházba.
Két dunaszerdahelyi kislány javára szervez jótékonysági koncertet a Pázmaneum.
Jótékonysági gálakoncertet tartottak Pozsonyvezekényen a háború rettenete miatt bajba került kárpátaljai magyarok megsegítésére.
Az adományokat az iskolai felszerelés bővítésére tervezik felhasználni.
Szeptember 17-én jótékonysági koncertet szerveznek Kürtön, a faluházban a tízéves Cirok Natália gyógykezelésére, ahová várnak minden segítőkész embert.