A dunaszerdahelyi Country Pubban Jókai Mór 200. születésnapja apropóján írók gyűltek össze, hogy megvitassák a nagy mesélő örökségét és a felvidéki magyar próza múltját és jelenét.
Az aranyember és társai.
Jókai számos regényét lefordították németre és ezek is növelték népszerűségét Ausztriában és Németországban.
,,Aki az égbe akar emelkedni, annak bíznia kell saját csillagában.''
Jókai Mór
Kétszáz éve, 1825. február 18-án született Komáromban Jókai Mór, a magyar romantikus próza legnagyobb alkotója.
Jókainak tulajdonképpen az 1879-es utazása az első olyan kirándulása, amely Felső-Magyarországra vezetett.
Február 18-án szülinapi hangulat lesz Komáromban...
Már 120 éve annak, hogy eltávozott az élők sorából Jókai Mór, a magyar romantikus próza legnagyobb alkotója.
Komáromot méltán nevezik a szobrok városának, hisz a Felvidéken sehol nincs annyi köztéri alkotás, mint itt.
A pedagógusszövetség történetében ez volt az első alkalom, hogy tantárgyi versenyt online módon valósítottak meg.
Mulatságos történet, ami nagy mesemondónkkal esett meg.
Amikor a nyomda másként dönt.
Szinte egyetlen olyan műve sincs, amelyben egy-egy alakon vagy képen meg ne csillanna valamilyen komáromi szín vagy hangulat.
A komáromi.
Örömteli, ám a világjárvány miatt szűk körben megtartott eseményre került sor november 28-án délelőtt a komáromi Erzsébet-szigeten.
A szerző, aki hitet tett a magyarság eszméje mellett, aki romantikus történeteivel elkápráztatta olvasóit, a forradalmi napokban bátorsággal állt ki a veszélyeztetett nemzeti lét mellett.