Beérett a munkánk gyümölcse
A roma felmentő sereg és a betelepülők
Valahol utat tévesztettek
A 60. percben szépítettek az érsekújváriak, Adam Zbořil gyönyörű egyéni akcióját fejezte be góllal, a végén még a kapust is elfektette.
Olyan cselekményeknek, amelyeket a magukat vendégszurkolóknak hazudó huligánok kezdeményeztek és elkövettek, nincs helyük a jégkorongcsarnokokban és azok környékén sem.
Amit sokáig csak a magyarok akartak, a szlovákok viszont nem, az végül összejött. A MAC és a DVTK belépésével nemzetközivé vált a szlovák hokiliga.
Beperlik a pozsonyi jégkorongklubot, ha nem törleszt.
"Itt volt a nemzetközi szövetség főtitkára, volt egy közös vacsora is, és teljesen el volt ájulva Budapesttől és a rendezvénytől."
A sógorok ellen indult a világbajnoki előkészület.
Annak ellenére, hogy a révkomáromi önkormányzat takarékos költségvetést fogadott el, nem csökkentette, sőt a tavalyi évhez képest 10 ezer euróval emelte a sport támogatására szánt pénzcsomagot.